Telve van a Jelenések könyve énekelt és hangszeres szertartások részleteinek rövid említésével. (De nem műsorral!) Ezt sokáig elhanyagolták a Biblia tudósai, a hittudomány, a gyakorlati teológia képviselői sem foglalkoztak ezzel jelentőségéhez illően. Pedig ezt a bibliai időkig visszanyúló szertartási szükségletet folytatták a korai és a keleti keresztyénség századai, az egyházatyák kora, részben a reformáció előtti és utáni századok. Az énekelt hitvallás és imádság folyamatába illeszkednek az Újszövetség lapjai után odaillő és akár Bibliánkhoz köthető himnuszok. Ez az énekünk is ilyen. Az 5. század táján születhetett, és sokáig az adventi hetek virrasztó imaórájához tartozott.  

Felütötte a fejét már a korai keresztyénségben is afféle hiedelem, hogy Jézus egyáltalán nem lehetett hozzánk hasonló ember, vagy más nem is lehetett, csupán isteni lény. Ez tükröződik némely mozgalmak és korai egyházak hitében, szertartásában. Ezzel szemben a bibliai tanítást hangoztatták mások, hogy emberi testet öltött, hozzánk hasonló lett, kivéve a bűnt. Teljesedett ezzel az Ádámnak, majd Ábrahámnak szóló és Dávidnak ismételt ígéret, amint ebben a himnuszban is énekeljük.   

Énekeskönyvünk nem korábbi magyar alakjában közli ezt a himnuszt, bár ez is hétstrófás, hanem úgy, ahogyan összeolvasztották valaha (az 1700-as évek táján) a rövidebb, ötstrófás változattal. Huszár Gál graduáljában jelent meg legkorábban, 1574-ben, ezt szinte betű szerint így találjuk 1636-ban az Öreg Graduál elején, illetve kéziratos graduáljainkban. A himnusz rövidebb alakját nem is Keserűi Dajka János módosította, mert van kéziratos előzménye, illetve Lőcsén is megjelent 1635-ben, módosításokkal. Csak a rövidebb változatban találjuk például azt a sort, hogy Magas keresztfán ontál vért. Ez korai időktől így ismert fordulat prédikációkban és imádságokban.

Nagy kár volt felednünk ezt a szép hitvalló himnuszt. Például adventi úrvacsorázás előtt bűnbánati héten naponta elénekelhetjük. Díszes (hajlításos) dallamát nemcsak énekkar, hanem jól éneklő gyülekezet is megtanulhatja. Énekelhetjük aztán az énekeskönyvünkben javasolt 301. mellett még több dallamra, egy héten át akár minden este másikra, például: Krisztus, ki vagy nap és világ (500), Örvendezzen már e világ (330), Úr Isten, te tarts meg minket (233), Urunk Jézus, fordulj hozzánk (166); vagy akár a 100. zsoltár dallamára (E földön ti minden népek).

A himnuszok végén mindig áment énekeltünk, századokon át, és dicséretet a Szentháromságra. Ma is mindig így kellene. Ismét meg kellett volna szoknunk az utóbbi fél évszázadban. Néhol 1948-as énekeskönyvünkből elmaradt a doxológia, a Szentháromság dicsérete, ez hitvallásunk elleni vétség. Az imádság (és az énekelt imádság) végéről az ámen sem hiányozhat. A jövendőben illő pótolnunk. Mindenütt.

Fekete Csaba