Nem sokkal 1523 karácsonya előtt Luther tollából három, az ünnepkörhöz tartozó ének született, amelyeknek dallamát és jórészt szövegét is a középkori hagyományból vette. A három ének egyike a Jöjj, népek Megváltója (német eredeti szövegkezdete szerint Nun komm, der Heiden Heiland) kezdetű 303. dicséretünk. Az ének ősformáját énekeskönyvünkben egy számmal előbb (302) találjuk, amely nem más, mint a negyedik század végén Milánóban élt Ambrosius püspök Veni redemptor gentium kezdetű himnuszának egyik magyar fordítása. Meg kell itt említenünk, hogy Augustinus egyházatya beszámolója szerint Ambrosius teremtette meg a keresztyén himnusz műfaját, amelynek versformája – négy, egyenként nyolc szótagos verssor – mai napig gyülekezeti énekeink egyik fő verstípusa.

Az isteni testet öltés titkát fogalmazza meg az adventi dicséret. Azt a titkot, amelyet egy ma is ismert, de ősi hitvallás így foglal össze: „Jézus Krisztus Isten Fia, Megváltó.” Köztudott, hogy Ambrosius az ariánus eretnekekkel vívott kemény harcot. Egy alkalommal, amikor az ariánusokat pártoló Justina császárné arra akarta kényszeríteni, hogy templomát nekik engedje át, a hívekkel napokig együtt volt a katonákkal körülzárt templomban énekelve, imádkozva. Krisztus istenfiúságáról tanúskodik tehát énekünk is például a következő sorokkal:
            Nem emberi erőtől
            De Szentlélek Istentől,

máshol pedig
            Isten, ember ő egyben,
            Eljött hozzánk már testben.

A himnusz szövegének tömörségére jellemző, hogy egyetlen strófába sűríti a Megváltó egész küldetését:
            Szent Atyjától földre jött,
            Szállt poklokra és győzött,
            Atyjához emelteték,
            Ő székibe ülteték.

Luther szöveghűen fordította németre a latin himnuszt, ám egyetlen szótaggal rövidebb (hét szótagos) sorokkal. Dallamban is a gregorián himnuszt vette alapul, csupán ritmikus formát adott annak. Így vált ez a protestáns keresztyénség legfontosabb adventi énekévé az egész világon, amint ezt számtalan orgona- és kórusfeldolgozás, valamint Bach két kantátája is tanúsítja.

Nagy kár, hogy ezt a kulcsfontosságú dicséretet igen ritkán énekeljük. Oka ennek egyrészt az adventi idő rövidsége – bár ekkor egész december 24-ig akár minden vasárnap és adventi gyertyagyújtáskor el kellene énekelni. Szövege oly tömör, hogy mindig új üzenetet találhatunk benne. Az ismeretlenségnek másik oka, hogy az énekes- és a korálkönyvben nagyon magas hangnemben találjuk lejegyezve. Végül a koráldallam ismertebb lehetne önmagában is, ha más szöveggel is szerepelne énekeskönyvünkben. Ismerjük hát meg közelebbről, hogy többször énekelhessük!

Bódiss Tamás