Valóban és igazán keresztyén ének ez a reformáció századából való dicséretünk. Krisztusban hívők himnusza. Abban az értelemben, ahogyan először vallották keresztyénnek magukat a hívők Antiókhiában (ApCsel 11,26). Szerzője Luther Márton atyánk (így nevezte Debrecenben a reformátort Mélius Juhász Péter püspök utóda). Aztán valaki ehhez a Jesus Christus unser Heiland, der den Tod überwand kezdetű húsvéti himnuszhoz még folytatást írt hozzá. Énekeskönyvünkben ez a 2–3, és 6. strófa. Elfogadott gyakorlat volt az ilyen bővítés, maga Luther is költött folytatást egyes latinból fordított énekekhez. A magyar változat stílusa, verselése egészen korai időre mutat, meggyökerezése szintén, aligha keltezhetjük későbbre, mint a 16. század közepére. Később sem formálták át díszesebbre. 1602 óta mindig közölték énekeskönyveink, egészen a 19. század elejéig.

Himnuszunk ma nem húsvét ünnepköréhez van sorolva, hanem A Fiú Istenről írt énekek csoportjában találjuk, a találkozós énekeskönyvben (1996) pedig a Jézusról és az ember megváltásáról szóló énekek között. Nem tudjuk, ki lehetett, aki magyarul megalkotta, sem azt, hogyan terjedt el az ének. Talán felvidéki prédikátor műve, aki Wittenbergben tanult. Szinte nem is törekszik rímelésre. Őszintesége és töménysége miatt nem zavaró, hogy csak véletlenül csengenek egybe a sorvégek. Esedezik, megvallja hitét, nem cifrázza. Sok újabb énekköltő erőltetett és sikertelen rímkeresése szemben áll a nyelv nagy művészeinek nézetével, akik gyakran kerülték a csengő-bongó rímeket. A régi magyar verselő nem törekszik arra sem, hogy mindenütt pontosan megtartsa a német ének eredeti szótagszámát, a változó hosszúságú sorok sem sablonosak (8-6-7-7-6) — és egészen jól illeszkedik ehhez a dallam, amelynek van ugyan német előzménye, de a hazai változat önálló úton jár. Csak négy hangon mozog az első négy sor fel és alá, elszakad a versformától, és mégis alkalmas hozzá, könnyű énekelni. Refrénsora öt hangon ereszkedik alá. Könyörgés is, megalázkodó magasztalása is az élet urának az óegyházi Kyrie eleison, Uram, irgalmazz.

Született bűntelenül, szenvedett ártatlanul, átvállalta értünk az adósságot és a fogságot. Az ismét felfedezett Bibliában megtalálta a kegyelmet a reformáció. Kínzás a megkötözés (régen is az volt, gerillák mostanában is alkalmazzák a guzsbakötést vallatásnál), a kötél és tömlöcözés az ördög birodalma. Az ajándékozott élet és az átvállalt bűnhődés következtében mégis lehet végleges szabadulásunk. Ezt mondja el Luther éneke. A reformáció felséges eszméit könyörgésben sorolva várhatjuk a meghallgatást. Élet nincs kegyelem nélkül, ebben az esztendőben és életünk teljes idejében soha sincsen.

Fekete Csaba