Paul Gerhardt (1607–1676) német költő, berlini evangélikus lelkész éneke jól érthető szövege és gyönyörű dallama ellenére sem nyerte el azt a helyet gyülekezeteink énekgyakorlatában, amelyet igazán megérdemelne.

Ennek egyik oka az, hogy az ének más változatban szerepelt a korábbi (1921-es) énekeskönyvben, és átállni erre a formára nehezebben ment, mintha egy egészen új éneket kellett volna megtanulni. A korábbi verzióhoz egy mesterségesen összerakott dallam tartozott, nevezetesen a 66. és a 35. genfi zsoltár kiegyenlített ritmusú dallamának egymáshoz illesztett részleteit egészítette ki rövid zárósor. A mostani változathoz Jakob Hintze 1670-ben megjelent eredeti dallama társul, amely szervesen illeszkedik az ének mondanivalójához. Figyeljük meg, hogy mindjárt az első versszakban kétszer is felhangzik a „Légy csendes szívvel!” mondat, mindkét alkalommal lefelé ereszkedő dallammal. Az ötödik sor dallama mintha az égboltot rajzolná le, csúcspontján a „fényes nap”-pal, ahonnan – Istentől – sugárzik lefelé a hatodik sor szerint „minden vígság”, öröm, áldás. A rövid zárósor szinte automatikusan el is halkul, pontosan úgy, ahogy a szöveg kívánja. A nagy hangterjedelem nem okoz megoldhatatlan problémát, hiszen a magyar Himnusz utolsó sorának hangkészlete is nagyobb ennél egy hanggal.

A másik okot abban látom, hogy hosszú az ének: az egyenként hét sorból álló tíz versszak eléneklését kevés gyülekezet vállalja. Persze lehet megfelelő válogatással rövidíteni rajta, így is már kihagyták az eredeti tizenöt versszak egyharmadát, de míg egy három-négy versszakból álló éneket hamar fejből is megtanulunk és végigéneklünk, addig egy jó válogatású összeállításhoz is végig kell olvasni mindent, és a gyors énekválasztáskor ennek a fáradságos munkának a vesződségét inkább meg szoktuk spórolni.

Miről is szól ez az ének? Ugyanaz a 37. zsoltár adta az alapgondolatot, mint a „Hagyjad az Úr Istenre” kezdetű ének (265) esetében. Csak míg ott Gerhardt szavanként fejtette ki a zsoltár ötödik versét, itt a hetedik vers mondanivalója bontakozik ki refrénszerű zárósorral. „Csillapodjál le az Úrban és várjad őt” illetve „Légy csendben, és várj az Úrra” (a régi illetve az új bibliafordításunk szerint) – ez a gondolat magának Gerhardtnak is sokat jelentett az ének keletkezésének évében, 1666-ban, amikor szószékének, állásának és több gyermekének elvesztése után felesége halálos betegséggel küzdött. Mai felgyorsult, rohanó világunkban különösen időszerű az ének üzenete, az egyes versszakok bátorító, vigasztaló soraiban éppúgy, mint a visszatérő refrénben: „Légy csendes szívvel!”

Vizi István