Keletkezése óta szerepel énekeskönyveinkben. Ott volt már az 1806-osban, az 1921-esben, bevette énekei sorába a jelenleg is használt 1948-as, valamint a Tanácskozó Zsinat által 1996-ban kiadott gyűjtemény is. Mindegyik közli mind az öt versszakát, bár az utolsó kettőt az 1948-as fölcseréli s némileg át is írja.

Szerzője Christian Fürchtegott Gellert (1715–1769), korának egyik legkedveltebb írója. Munkásságát a sokoldalúság jellemezte: főként vallásos költeményei mellett (Geistliche Oden und Lieder) vígjátékokat, regényt és tanító célzatú meséket írt, utóbbiakat a korabeli magyar olvasótábor is nagy érdeklődéssel fogadta. Három versét már Ráday Gedeon (a Ráday Könyvtár névadója) is lefordította. Gellert zeneszerző kortársai közül többen is előszeretettel zenésítették meg verseit (J. J. Quantz, Ph. E. Bach, J. Haydn). Ezek közül talán leghíresebb Beethoven hat Gellert-dala. E dalciklus negyedik tételének kórusmű-átiratát (Kit áldva áldnak a végtelen mennyek) a magyar egyházi énekkarok kedvvel énekelték az elmúlt hetven-nyolcvan évben.

Az énekvers magyarra fordítója a nagydorogi lelkipásztor, Komádi Nagy Mihály volt. Ez az ének a nyilvánvalóan megrendült lelkiállapotban lévő ember imádsága. Öt versszakon keresztül sorolja bajait, mert akárhová néz, csak kérdés kérdés hátán. Mindazonáltal megoldatlan élethelyzetei közt abba kapaszkodik, amiben hisz: „Istenre bízom magamat”, ugyanis „ő formált s tudja dolgomat”! „Mit félek, lelkem, hát mit csüggedezsz?” – kérdezi önmagától, elvégre ő „Istenem és Atyám, aki éltem határát kimérte”. Azaz ő teremtett, aki szükségeimet látja, lépéseimet számon tartja, végtére is öröktől fogva ismer engem. Ő az én bölcs és édes Atyám, tudja minden kívánságomat, meg nem tagad tőlem semmi jót, meg nem csal, de megsegít… Ha ez így van, s ezt hiszem is, hát miért csüggedek? Ezekkel a gondolatokkal erősítgeti magát a költő, s végül határozottan kijelenti: „Csak Atyámban bízhatom, ő megsegít, jól tudom.”

A német és magyar evangélikus énekeskönyvek hagyományosan majd egy tucat Gellert-éneket közölnek. A jelenlegi reformátusban csak ez az egy található. A szerző kissé csüggedő alkat lehetett, mert szinte minden éneke így mutatja őt, mégis, énekei többségét derűlátón zárja:
          Keresztyének hát bízzatok,
          Semmi el ne rémítsen.
          (Dunántúli ev. ékv. 265)

Draskóczy László