Joachim Neander (1650 – 1680) a német református pietista énekköltészet legmeghatározóbb repertoárját hozta létre rövid életében. Nem sokkal halála előtt, 1680-ban Brémában jelent meg először énekgyűjteménye Hitnek és szeretetnek gyakorlata – együgyű (jámbor) szövetségi énekek és hálaadó zsoltárok által felbuzdítva címmel, majd az első kiadást még több, bővített és javított kiadás követte. A gyűjtemény énekeit Neander eredetileg nem istentiszteleti célra, hanem templomon kívüli használatra szánta.

Az első kiadás ötvenhét éneke közül mindmáig a legnépszerűbb ez a 103. zsoltár alapján szerzett dicséret. Az eredetileg is öt versszakból álló költemény valamennyi verse a 103. zsoltár első versének felszólításával indul: Lobe den Herren! (Áldjad az Urat!) Ezt a zsoltárverset idézi teljes terjedelmében Neander énekének címében is:
           Lobe den Herren meine Seele
           und was in mir ist sinen heiligen Namen! (Zsolt 103,1)

A korál a 18. század közepétől először a német református, majd a német evangélikus gyűjteményekbe is bekerült, és mindmáig a német énekeskönyvek – és a német énekkincs – stabil darabja. A dicséretet 1938-tól tartalmazzák a német katolikus énekeskönyvek. Az idők folyamán többször igazítottak az eredeti szövegen, többször átdolgozták mind nyelvi, mind teológiai szempontok szerint.

Neander énekének első magyar fordítása az Új Zengedező Mennyei Karban jelent meg 1743-ban
           Dicsérd, én lelkem, a dicsőségnek nagy Királyát,
          Ezzel jelentvén szívednek forró buzgóságát… kezdettel. Ahogy a német eredeti szöveg, úgy az első magyar fordítás is azonosan kezdi a verseket, a 2–5. strófák mind a „Dicsérd az Urat!” felszólítással indulnak. Azóta minden honi evangélikus énekeskönyvben benne van Neander korálja. A reformátusoknál először az Árokháty Béla által szerkesztett délvidéki énekeskönyvbe került be
           Áldjuk a nagy Királyt, dicsőség hatalmas Atyját,
           Irgalma végtelen, Őnéki szívedet add át szöveggel, illetve Dömötör Ilona fordításával:

           Áldjad az Urat, magasztald e dicső Felséget!
           Ujjongó szívemmel, én Uram, imádlak téged.

Mai énekeskönyvünk számára a meglévő fordításokra építve, de új szöveget alkotott Csomasz Tóth Kálmán.

A korál dallama több igazítás után a 18. század közepére nyerte azt a formáját, amellyel mai énekeskönyvünkben – és a német forrásokban is – szerepel. Neander dicsérete az európai közös énekanyag fontos darabja, mértéktartó magyar fordítása szépen simul a 17. századi, már a „barokkos” stílust idéző koráldallamhoz.

Papp Anette