Énekeskönyvünk 252. éneke zsoltárparafrázis, a 148. zsoltár újrafogalmazása Balassi Bálint (1554–1594), a 16. század jeles magyar költőjének tollából.  Maga a bibliai zsoltár egyike azoknak a Hallél-zsoltároknak, amelyeknek elején, illetve végén elhangzik a Dicsérjétek az Urat! (héberül: Hallélú-Jah!) felkiáltás. A 148. zsoltár felsorolja, ki mindenki dicsérje az Urat, kezdve a mennyei lényektől a teremtett világmindenség kozmikus és földi léptékű képviselőin keresztül egészen az emberig. A reformáció utáni énekírók szívesen megverselték ezt a zsoltárt, énekeskönyvünk 278. éneke is ide sorolható. Balassi verse eredetileg tizennégy strófából állt, az 1–3., 5. és 14. versszakok kerültek bele némi módosítással énekeskönyvünkbe. Az első versben a „mennyei seregek”, az utolsóban a földiek (ti hívek, Úrnak szent serege) dicsőítik énekükkel az Urat. Álljon most itt az első versszak eredeti változatában:
           Mennyei seregek, boldog, tiszta lelkek,
           Emberi nemzetre kik az Égből néztek,
           Az Urat örökké ti mind dicsérjétek!

A szöveg módosítására nyilván azért volt szükség, mert a mennyei lények nem a földi embereket szemlélik, miközben a mindenség Urát dicsőítik. Nyilván azonban Balassi össze akarta kapcsolni a láthatatlan és a látható világot azáltal, hogy a mennyei seregek látják az emberi nemzetséget, az Úr földi serege pedig a mennyben lakozó Úr szent nevét magasztalja.  Az énekhez társított dallam újabb keletű: Balla Péter (1908–1984) népzenekutató, népdalgyűjtő, a zsoltárok és népdalok avatott ismerője írta. Ő maga nemcsak elsajátította a magyar nép zenei anyanyelvét, hanem alkalmazta is: tizenhárom ének dallama az ő nevéhez fűződik (például az Új szívet adj vagy a Semmi felől ne aggódjál). A Balassi-énekhez írt dallam pentaton, ereszkedő (mondhatni: a mennyből indul és a földre érkezik), szabad ritmusú, kötetlen (parlando) előadásmódot kíván. Különös kiváltság, hogy Balla Péter dallama az 1948-as énekeskönyvben megjelenhetett. Abban az időben, amikor egymás után jelentkeztek másodrangú énekszerzők, hogy az ő éneküket is jelentessék meg a készülő új énekeskönyvben, a szerkesztőbizottság az összegyűjtött értékes anyag védelmében úgy határozott, hogy élő szerző műve ne kerüljön be a gyűjteménybe. A szövegek esetében csak a fordítók jelentettek kivételt (a nevüket nem közölték), a dallamoknál pedig Kodály Zoltán világhírűvé vált melódiája került be a Psalmus Hungaricusból (263. ének), valamint Balla Péter jelen énekdallama név nélkül, „Régi magyar dallamelemekből” megjelöléssel. Csatlakozzunk a záró versszakban említett hívek szent seregéhez!

Vizi István