A szlovák evangélikusság éneklését és kegyességét alapvetően meghatározó, egészen a közelmúltig használt énekgyűjtemény volt a Cithara Sanctorum (magyarul talán: Szentek hárfája), amelyben 238. dicséretünk – még szlovák nyelven – megjelent.

A gyűjtemény szerkesztője Jiří Třanovský (latinosan Tranoscius), a szláv Luthernek is nevezett jeles énekíró és énekeskönyv-szerkesztő Sziléziában, Teschen városkában született 1592-ben.

Sok megpróbáltatással teli élete során – osztozván a cseh protestánsok sorsában – sorozatosan menekülni kényszerült, végül 1628-ban Magyarországon, Árva várában húzta meg magát. 1636-ban Liptószentmiklóson lett lelkész, ahol abban halála előtt egy évvel megjelent a Chitara Sanctorum, és benne mintegy másfélszáz saját énekfordítása.

Énekünk magyar szövege a magyar evangélikusság hasonló jelentőségű énekeskönyvében, az először 1743-ban kiadott Új Zengedező Mennyei Kar-ban található „A keresztnek titkáról” című fejezetben. Az 1948-as énekeskönyvünk innen vette át.

A szöveg személyes hangú könyörgés. Nem tudjuk, hogy a hitéért sok hányattatást szenvedett énekíró pontosan milyen nehézségek, fájdalmak, keserűségek közepette írta az éneket, de a szövegből mindenképpen kiviláglik, hogy végsőkig jutott fájdalmában, és kétségbeesésében a vigasztalást és a megoldást csak Istenben látja és csak tőle várja.

Az énekeskönyvünkből kimaradt két versszak közül az egyik a hivatásával járó feladatok lelkiismeretes, pontos elvégzéséért könyörög: „Az én hivatalom, Lelki, testi dolgom Légyen hasznos, hív, tiszta, gyors, Törvényedben, életemben Add, hogy légyek okos.” A záró strófát megelőző, másik kimaradt versszak a Krisztussal való, halál utáni közösségért így könyörög: „Halálom óráján Állj mellettem, Uram, Ó Jézusom, én áldásom, Tenálad légyen szállásom, Midőn szűn hallásom.”

Mivel az evangélikus énekeskönyvek – a genfi zsoltárokat kivéve – még a 18. században sem tartalmaztak hangjegyeket, e dallamot egy 1798-ban Brnóban megjelent korálkönyv örökítette át számunkra.

Az eredeti forrást megszerezve meg kellett állapítanunk, hogy a dallam átvétele nem pontos: a szlovák korálkönyvben közölt dallam a rövid, ismétlődő első sor után lényegében szünetek és megtorpanások nélküli, egyenletes lefelé ereszkedésben éri el a záró sort. Bár a korábbi dallamközlésből csak a nyolcadszünet maradt el, törekedjünk a dallam középső sorát is egybefogottan, csak rövid megállásokkal énekelni.

Bódiss Tamás