Luther Mártonnak a Szentlélek ajándékáért való könyörgése (Nun bitten wir den Heiligen Geist) egy feltehetően már a 12. századtól, leginkább pünkösdkor használt régi német énekre épül. Az eredetileg egy versszakos könyörgést a reformáció előtt sem csupán a pünkösdi istentiszteleten énekelték, ezt Luther is megerősíti, amikor írásaiban és énekeskönyvekben pünkösdi (1529), graduál (1526), illetve temetési éneknek (1542) is ajánlotta. A középkori verset Luther is ismerhette és kedvelhette, hiszen már egy 1509/1510-es prédikációjában idézte, s 1523-ban ajánlotta istentiszteleti használatra is. Az eredeti verset 1524-ben további három, saját költésű versszakkal egészítette ki. A versszakokban a Szentlélek személyéről, munkájáról ismert képeket használ, s ezeknek a jelentését bontja ki: a Szentlélek maga a világosság, maga a szeretet, és ő a Vigasztaló. Minden versszak a Kyrie eleison-nal (Uram, irgalmazz) zárul, amely az eredeti szövegben: Kyrieleis (a strófazáró Kyrieleis okán soroljuk az éneket a leisek csoportjába). Az ének először 1524-ben, Johann Walter többszólamú gyűjteményében jelent meg.

Luther énekének magyar változatát már első gyülekezeti énekeskönyvünk, a Huszár Gál által szerkesztett és nyomtatott 1560-as énekeskönyv is tartalmazza. Az énekeskönyv első fejezete a prédikáció előtti dicséreteket veszi sorra. Az énekcsoport második-harmadik darabja:
           Jer, mi kérjünk Szent Lelket
           Véle öszve az igaz hitet,

illetve. 
           Adj Úr Isten Szent Lelket 
           Szent Igédben építs meg minket

Luther énekének első magyar változatai, illetve parafrázisai. A dicséret népszerűségét az is jelzi, hogy „Hallgass meg minket, nagy Úr Isten” kezdettel (235) egy szövegében-dallamában egyaránt megmagyarosodott változatot is továbbörökít Huszár Gál könyve.

Huszár Gál énekeskönyvétől egészen a 19. századi „reformokig” Luther énekének magyar változatai református dicséreteink alaprétegébe tartoztak, s minden fontosabb gyűjtemény tartalmazta őket. Mivel a 16. századi fordítások elég szabálytalanok, változó szótagszámúak voltak, az 1948-as énekeskönyv számára maga Csomasz Tóth Kálmán készített új fordítást. A 234. számú dicséret ma is a legnépszerűbb énekeink egyike. Ennek okát egyrészt az ének erőteljes, szép, művészi és mégis egyszerű dallamában, másrészt a mindig időszerű szövegében kereshetjük, hiszen a Szentlélek jelenléte és ajándékai nélkül életünk egyetlen napján sem boldogulhatunk. Kérjük életünk minden napján Isten legfőbb ajándékát, az ő Szentlelkét, hogy ő legyen világosságunk, ő váljon a szeretet forrásává, és ő vigasztaljon minket életünk minden napján!

Papp Anette