Luther ezt az éneket (Erhalt uns) Budavár elestekor, 1541-ben írta, amely eseményre az ének címe és eredeti első versszakának egy mondata is utal: „a pápa és a török ellen” („Papst und Türcken”). Ez a két szó azonban a magyar szövegből (és a mai németből is) kimaradt. A két ellenség közt őrlődő magyarság, a császári sereg ostromától védve Buda várát, a törökkel szövetkezett. Kétes sikerrel, mert: „törököt fogtam, nem enged” (az ugyanis közel százötven évig nem hagyta el Budát). Eredetileg csupán háromstrófás. Énekeskönyvünk 1., 3. és 5. versszaka származik Luthertől, de barátja és bibliafordításában segítője, Justus Jonas hatra egészítette ki. Magyarul („Atya Isten, tarts meg minket”), megtoldva még egy hetedik versszakkal is („Adj békességet, Úr Isten”, 192) először Huszár Gál 1560-as énekeskönyvében jelent meg.

Helyesen tesszük, ha a RÉ 233 dallamának negyedik, valamint utolsó előtti hangját felemelve mi is kromatikus váltóhangként énekeljük, ahogyan akkoriban. A dallam arányos szerkezetű. Sorai nyolc szótagosak, két-két jambikus diméterből állnak. A sematikusan lekottázott hangjegyeket kissé egyenetlen ritmussal énekelték (a jambus két ízének aránya 1:2), amely jambusi lejtést Luther eredeti verse gyönyörűen érzékelteti, a magyar kevésbé. Az 1–2. sor dallama emelkedő, a 3–4. soré alászálló. Az emelkedő 1–2. sor hangterjedelme három hang (a terc távolságú d és f, illetve f és a között mozognak a hangok), az alászálló 3–4. sor ambitusa pedig öt hang, azaz kvint (f és c, illetve d és a közötti területet járják be a hangok). A sorok pillérhangjai is a rendezettség elvét követik: az 1. sor d hangja négyszer szólal meg, f hangja kétszer, a 2. sor f-je is, a-ja is kétszer, egyszer a 3. sor f-je és c-je, végül a 4. sor d-je kétszer, a-ja pedig egyszer.

A dallam szerkezetében másféle arányosság is megfigyelhető. Harminckét hangjának legkiemeltebbike a huszadik: e csúcspontra esik a dallam pozitív aranymetszési helye (20:32=5:8). A fent említett Papst und Türcken után erre a c hangra helyezi Luther az ének kulcsszavát: Krisztus (a magyarban sajnos: ellenség). Az eredetileg Szentháromsághoz könyörgő ének szavaival fohászkodhatunk mi is: „Te, aki uraknak Ura és miérettünk hadakozó bajvívónk vagy, szent Igédben tartsd meg egész valónkat és hitünket! Te törd meg ellenségeidnek gonosz szándékát, s hogyha keserű kedvűek lennénk, vigasztalj minket, növelvén bennünk az igaz hitet! Tőled kérjük a te minden értelmet felülmúló békességedet.”

Draskóczy László

Másfél századon át volt napi tapasztalásunk a törökvész. Nyugaton, keresztyén testvéreink körében ugyanakkor költői téma volt ez, és elméletileg tárgyalt kérdés, mégis ugyancsak megrémültek az oszmán hódítás miatt. Ebből a megrendülésből született Luther éneke: Erhalt uns Herr bei deinem Wort. Wittenbergben jelent meg két évvel Buda várának elfoglalása után, 1543-ban. Mi, magyar reformátusok őrlődtünk két malomkő között. Nekilendült az ellenreformáció néhány évtizeddel a reformáció rohamos terjedése után, és amikor későbbi századokban már nem tűzzel-vassal folyt, vértelenül is éppen olyan kegyetlenül ártott, pusztított, még a türelmi rendelet után is (1781). Krisztus uralmának két ellenfelével egyszerre szembesültünk.

Luther egyik legközelebbi munkatársa volt Jodocus Koch (1493–1555), humanista nevén Justus Jonas, ügyes jogász, teológus és elkötelezett humanista. Melanchthon és Luther több latin munkáját fordította németre. Segített is Luthernek a zsoltárok német versekbe öltöztetésében. Azért olvassuk az ő nevét 233. énekünk alatt, mert Luther énekéhez ő írt még hozzá négy versszakot. Szabadon fordították ezt magyarra, átdolgozva. Korán el kellett terjednie nálunk, mert 1560-ban Huszár Gál énekeskönyvének elején találjuk, mint prédikáció utáni éneket. Sokáig úgy kezdődött, hogy Atya Isten, tarts meg minket.

Bálványimádás miatt bűnhődünk. Ezt vallották a protestánsok, a mi református őseink is. Az ellentábor szintén a törököt emlegette Krisztus egyik ellenségeként, de a pápaság helyett az eretnekséget tette a másik helyre, és felrótta az oszmán hódítást, mint a reformáció egyházának büntetését. Ilyen értelmű ellentétek miatt keletkeztek énekek, kiforgatták Luther és Jonas énekét, terjedt is sokáig a német katolikusok között.

Jézus elítéltetésekor a főpapok azt kiáltozták Pilátusnak, hogy nekünk nincs királyunk, hanem császárunk van. Mi mást vallottunk. Énekünk 3. versszaka eredetileg így kezdődött:
            Krisztus, ki vagy urak Ura
            és császároknak császára…

Érdekes, hogy 1560-tól egészen a 18. századig megmaradt az éneknek az a korai formája, hogy a végén egy 7. századi antifónát is énekeltek gyülekezeti ének alakjában, ez a Da pacem Domine szintén Luther fordítása németre (Verleih uns Frieden gnädiglich) 1531-ből. Ez most 192. énekünk, Adj békességet, Úr Isten, de más dallammal.  

Nagyra becsülik a néhány évtizedes múltú koreai és japán protestánsok, hogy nekünk több évszázados és huzamosan használt énekeink vannak. Nekünk sem szabadna elfelednünk az üldöztetés és helytállás századait, amikor nem maradhatott volna meg egyházunk énekelt imádság és szilárd hit nélkül. 

Fekete Csaba