Énekünk dallama először egy, a Rákóczi László hősi tetteit elbeszélő epikus szöveghez kapcsolódott. A
           Püspök városába hogy bémentem vala,
           Nem sokad-magammal, csak század-magammal

kezdetű vers az 1662-ben Várad visszafoglalásáért a törökkel vívott harcot és Rákóczi László elestét énekelte meg. A vershez tartozó dallamot csak a 19. században jegyezték le: Pálóczi Horváth Ádám az „Ó és Új mint-egy Ötödfél-száz Énekek, ki magam csinálmánya, ki másé” című gyűjteményében rögzítette a dicséretünk dallamának közeli változatát. Az Ötödfélszáz énekek Pálóczi egyik legfontosabb műve (1813), amelyet somogyi birtokaira visszavonulva állított össze. A gyűjteményben szereplő négyszázötven ének fele nem Pálóczi saját verse, hanem a 18–19. századi közköltészetből, illetve más költőktől való, néhány szöveget pedig népköltésnek tarthatunk. A Rákóczi László történetéről szóló szöveghez Pálóczi által feljegyzett dallam biztosan nem a 19. századból való, stílusa a 18. századhoz, annak is a régi rétegéhez kötődik, s az úgynevezett siratótípusnak rokona. Pálóczi a dallamot talán még kollégiumi éveiből ismerte, s a kutatók szerint az sem zárható ki, hogy a diákgyakorlat egy 17. századi dallamot tartott fenn.

Dicséretünk szövege a versfők tanulsága szerint (EMERICVS REGIVS D) a 17. században élt Pécseli Király Imre (1590–1641) nevéhez fűződik. Pécseli, miután Pápán és Somorján elvégezte iskoláit, a komáromi iskola rektora lett. 1609 májusában Kanizsai Pálfi János és Samarjai János társaságában e város ösztöndíjasaként indult el a heidelbergi egyetemre. Két társa egy év múlva hazatért, Pécseli azonban még két évig Németországban maradt, és Szenci Molnár Albert egyik legközelebbi munkatársa lett. Pécseli termékeny költő volt, ma tizenöt énekét ismerjük. Az Én nyavalyás lelkem, serkenj fel álmodból kezdetű verse először Balassi „Istenes énekei”-nek függelékében jelent meg. A tizenöt strófás verset a 20. századig nem használták gyülekezeti énekként, az 1911-ben megjelent dunántúli evangélikus énekeskönyv négy belső vers átdolgozásából formált belőle gyülekezeti dicséretet. Református énekeskönyvünk az evangélikus minta alapján, de Pécseli Király Imre eredeti szövegéhez tér vissza, és a 6., 11., 13. és 15. versszakokból illeszti össze a dicséretet.

Pécseli könyörgő énekében a gyötrődő léleknek legszemélyesebb vallomását és felismerését fogalmazza meg: Krisztusom, kívüled nincs kihez járulnom.

Papp Anette