RÉ 207
Énekeskönyvünk 207. dicséretének dallamát kivételes módon nem nyomtatott forrás – korábbi énekeskönyv –, hanem Kodály Zoltán Nógrád megyei, perőcsényi gyűjtése nyomán jegyezték le. A szöveget – amelynek versfői Sinka György nevét adják ki szerzőként – 1777 óta minden erdélyi énekeskönyv tartalmazza, de a mienktől eltérő dallammal. Előző, 1921-es énekeskönyvünkbe az erdélyi dallam került át, de 1948-ban lecserélődött a Kodály gyűjtötte dallamra. Míg a bűnbánati éneket erdélyi testvéreink ma is gyakran éneklik úrvacsorai előkészítőkön, a lecserélt dallammal ez az anyaországban nem vált ismertté. Jó döntés volt-e az évszázados dallam lecserélése?
A kérdésre nem egyszerű jó választ adni. Kodály Zoltán már a népzenekutatás kezdetén megállapította, hogy az énekeskönyvi dallamok a népi gyakorlatban gyakran szebbé, énekelhetőbbé válnak.
Az átalakulás egyik oka az idegen eredetű dallamok megmagyarosodása. A genfi zsoltárokon kívül Luther-énekek és más idegen dallamok is bekerültek énekeskönyveinkbe. Komolyabb zenei írástudás híján ezeket szintén hallás után tanulta meg a nép, így terjedtek el, míg végül a paraszti környezetben rövidebb-hosszabb idő után önálló, „magyaros” dallamváltozatok keletkeztek belőlük. Így vált magyarrá Luther híres karácsonyi éneke, „Az Istennek szent angyala” (316), vagy így alakult ki szintén német dallamból az ismert adventi ének: „Ó jöjj, ó jöjj, Üdvözítő”.
Az énekeskönyvi dallamok és a népi gyakorlat különbségének másik oka, hogy reformáció kori énekeink dallamait legtöbb esetben csak két évszázaddal később foglalták írásba szerény zenei ismeretekkel rendelkező személyek.
A címben említett dicséretünk mindkét dallammal megtalálható az 1996-os egyetemes énekeskönyvben a 309. szám alatt. Jól látható, hogy az erdélyi dallam lentről indul és folyamatosabb sorokból áll, míg a hazai variáns felülről kezd, és a dallamsorok nem állnak úgy össze, amely a szólóének jellemzője. Ezek alapján nem véletlen, hogy az erdélyi dallamot ma is éneklik a gyülekezetek, az újabb változattal azonban nem tudott meggyökerezni a dicséret.
Mindez nem jelenti azt, hogy a népzenei gyűjtéseknek nincs értelmük. Érdemes lenne tovább vizsgálnunk kevésbé ismert dicséreteink írásos és népi hagyományban még élő dallamalakjait, hogy finom érzékkel megtaláljuk a legszebb, legjobban énekelhető változatot. Új énekeskönyvünk egyik fontos célkitűzése lehetne, hogy dicséreteink dallamai alkalmasak legyenek a magyar szöveg szerinti, közösségi éneklésre.
Bódiss Tamás