Ne szállj perbe énvelem

RÉ 205

Énekeskönyvünk 205. számú dicsérete ma is az egyik legnépszerűbb bűnbánati énekünk. Ugyan a dallam először egy 1635-ben összeállított kéziratban tűnt fel, mégis biztosan a 16. században keletkezett.

Az ereszkedő sorokból építkező melódia az egyik legérzékletesebb példája a 16. századi dallamalakításnak: gyökerei középkori európai alapgondolatra mutatnak, de megtaláljuk benne a magyar népzene keleti örökségének nyomait is. Ezeknek az elemeknek az összedolgozásával ízig-vérig magyar kompozíció formálódott ki.

Az első kottás feljegyzés a Tekints reánk, Úr Isten… kezdetű 16. századi költeménnyel társítja a dallamot. Ez a szöveg először a Boroszlói kéziratban jelent meg, majd 1744-től a kolozsvári énekeskönyvekben öröklődött tovább. Az énekeskönyvünkbe került dallamváltozat is ezeknek a 18. századi kolozsvári kiadványoknak a hatását mutatja.

Ma énekeskönyvünkben a dallamhoz olyan 17. századi költemény társul, amelynek szerzősége sokáig vitatott volt. A szöveget eleinte Pécseli Király Imre szerzeményének tartották, de a tudomány ma Kanizsai Pálfi Jánosnak tulajdonítja. Pécseli és Kanizsai jól ismerték egymást, hiszen tanulótársak voltak a heidelbergi egyetemen.

Míg Pécseli termékeny költő volt (tizenöt énekéből négy ma is benne van énekeskönyvünkben), addig Kanizsai Pálfi János nevét inkább onnan ismerjük, hogy a Heidelbergben látott minta alapján ő volt az, aki Magyarországon először kezdeményezte és Pápán 1615-ben sikeresen meg is valósította a presbitériumok felállítását.

Tőle csak két ének maradt fenn, s mindkettőt – a 148. zsoltár parafrázisaként írt versét (Dicsőült helyeken…) és az 51. zsoltárhoz írt parafrázisát (Ne szállj pörbe…) is – tartalmazza az énekeskönyvünk. Mindkét verse az Istenes énekek függelékében, Balassi és Rimay verseivel együtt jelent meg.

A Ne szállj perbe… kezdetű dicséretünk az 1654-es váradi énekeskönyben való megjelenése után az egyházi énekeskönyvek stabil darabja lett, s mindhárom felekezet (református, evangélikus, katolikus) repertoárjába bekerült. Ismertségét az is bizonyítja, hogy a teljes nyelvterületen, református és katolikus vidékekről is igen szép változatait gyűjtötték. A tétel ma is mindhárom felekezet énekeskönyvében benne van, így ökumenikus énekkincsünk egyik legkiemelkedőbb énekeként tarthatjuk számon.

Papp Anette

Hasonló anyagaink