Örül mi szívünk,
Mikor ezt halljuk:
A templomba megyünk,
Hol Úr Istennek
Szent Igéjét halljuk.

1574 óta minden énekeskönyvünkben megtaláljuk e sorokat – 163. dicséretünket. Az istentisztelet kezdetének Istent megszólító, hozzá fohászkodó gondolatait foglalta versekbe feltehetőleg Szegedi Gergely – Méliusz hűséges munkatársa, debreceni rektor, énekeskönyv-szerkesztő és prédikátor – a 122. zsoltár alapján. A rövid sorokból álló öt vers az átlagos gyülekezeti énektempót alapul véve nagyjából másfél perc alatt végigénekelhető – talán még fennálló énekként sem lehetetlen.

A Szentírás szavainak fegyelmező és ihlető erejére születtek tehát e verssorok, mint a reformáció korának sok más éneke. Kálvini gondolat a zsoltárok versbe foglalása: amikor a reformátornak újjá kellett teremtenie a genfi egyház istentiszteletét, a gyülekezet énekelt imádságát – mint az istentisztelet elmaradhatatlan alapelemét – a szigorú szabályok alapján versbe foglalt bibliai zsoltárokra kívánta építeni. 1543-ban így okolta meg ezt: „…akármerre is keresgéljük körös-körül, sem jobb, sem Isten dicsőítésére alkalmasabb énekeket nem találhatunk, mint a Dávid zsoltárait, amelyekre maga a Szentlélek tanította meg őt. …e szavakat maga Isten adja a szánkba, mintha csak ő maga énekelne bennünk…”

Ugyanígy látták ezt a magyar reformátorok is, ezért gyarapodtak énekeskönyveink – a genfi zsoltárkönyv keletkezésével párhuzamosan, de attól függetlenül – az évszázadok során egyre több „magyar” zsoltárral. (Ne feledjük; ide tartozik Kodály híres Psalmus Hungaricusának alapszövege is.) A „psalmusokból való isteni dicséretek” feliratú fejezet egészen a 18. század végéig énekeskönyveink meghatározó része volt, több mint száz énekkel. Időközben megszületett a genfi zsoltárok magyar fordítása. Noha Szenci Molnár Albert nem kívánta háttérbe szorítani munkájával Szegedi, Sztárai és a többiek zsoltárait, azok 1806 után mégis kimaradtak az énekeskönyvből. A „Örül mi szívünk” mellett a „Ne szállj perbe énvelem” és a „Dicsőült helyeken” élte csak túl e csonkítást. Mai énekeskönyvünk csaknem harminc régi zsoltárdicséretet hozott vissza, amelyek azonban nem külön fejezetben, hanem a többi dicséret között találhatók.

Legyen mindennapi kenyerünk a naponkénti bibliaolvasás keretében a zsoltárok – énekelt vagy olvasott – imádkozása is! Fedezzük fel ennek lelkünket gazdagító áldásait, amelyet nemcsak a zsoltárok, hanem más szentírási szakaszokat alapul vevő énekek kínálnak nekünk.

Bódiss Tamás

Magyar zsoltárrá vált a Jeruzsálembe sereglő nemzetségek, törzsek éneke (RÉ 163). Ifjú prédikátorunk nem erőltette, hogy mindent átírjon a magyar valóság szerint, amit a dávidi korban felölelt a zsoltárimádság. Templomozásra sereglettek a magyar családok, hallani az Igét anyai nyelvünkön, vasárnapról vasárnapra. Örvendezik ennek, hetente ezt a jót kívánja annak, aki útnak ered a templomba ünnepelni. A szövetség ládája, az ítélőszék helye a jeruzsálemi templom, az istentisztelet nem külsőség nálunk sem. Templomunk nem a bíráskodás helye, de a nyáját gondozó pásztornak rajta kellett tartania a szemét a családok életén, erkölcsén. Amikor nem lehetett másként, a feddést, Igétől és úrvacsorától eltiltást kellett gyakorolnia. A békesség több a Biblia nyelvén, mint magyarul, testi–lelki egészség, háborgás helyett csönd, ahol nincs hiány. Többet kért Szegedi Gergely, mint a török idők hadjáratainak szünetelését. Lelki harcokban való oltalmazásért könyörgött. Ettől tiszta a gondolkozás, a szív, igazi az isteni dicséret.

Bibliai zsoltárokból költött magyar dicséreteink századokig egy csoportban sorakoztak. Mindegyik fölött szám mutatta, hogy melyik zsoltárból született. Szétszóródott 1948-ban, ami maradt a több mint száz zsoltári énekből. 1996-ban visszatért a régi szerkezethez a találkozós énekeskönyv, mégsem gyűjtötte egybe a zsoltárokat, nem adta meg a számokat. Szegedi Gergely 122. zsoltára továbbra is maradt kezdő ének. Maradtak az avult adatok is. 1569-ben az ifjan elhunyt prédikátor nem szerkesztett énekeskönyvet. Talán harmincadik esztendejét sem töltötte be, amikor meghalt 1566-ban. Egerben élt, betegen, udvari prédikátor volt élete végén.

Jóval többen jártak egy darabig templomba, amikor elérkezett az istenes életet tilalmazó rendszer leváltása. Ezután hamar kezdődött a templomos gyülekezet apadása. Véresebb és valósabb szükség ma a fohász, mint a diktatúrában: „Tartsd meg közöttünk a gyülekezetet! ” Hogy legyen minek örülnünk. Örül… így kezdte Szegedi Gergely a zsoltárt, de a régi dallam későbbi változatához ezt nem tartotta jónak a szerkesztő, jobban tetszett neki az, hogy „örvend”. Örül illik a dallam régi ritmusához: ti–ti–ti, ti–tá! Vidéken lehet néha hallani olyat, hogy Megállnak lábunk. A találkozós énekeskönyv nem tűrhette, mi nem beszélünk már így, hívősítve lett belőle az, hogy Megállunk hittel.

A Szentháromság dicsőítése zárja a zsoltárt a keresztyén egyház hitvallásával egyezően. Itt is. Nem szabadna soha hiányoznia.

Fekete Csaba