Mi is hát térdet hajtunk

RÉ 152

"Szent Isten – noha néked az egek illő széked, ott dicsérnek tégedet – biztat szent ígéreted, hogy azért meg nem veted földön lakó népedet. Együtt vagy vélek, kikben alázatos a lélek. Mi is hát térdet hajtunk, hogy rajtunk könyörülj, s kegyelmeddel fogadd el, mikor tehozzád emel kezet ez a gyülekezet."

Néhány írásjelet megváltoztatva, valamint a sorkezdő nagybetűket elhagyva áll itt 152. dicséretünk szövege. A hosszú gondolatívet rövid sorokra szabdaló dallam, no meg a lassú éneklés mindig megakadályozta, hogy a mondanivaló lényegét megértsem. Most kellett rádöbbennem, hogy az 1806 óta vasárnapi kezdőéneknek jelölt dicséret (a Kálvinnak tulajdonított, Erdélyben általánosan használt bűnvalló imádsághoz hasonlóan) az istentisztelet elejének legfontosabb mozzanatát fogalmazza meg. Ha szívvel és értelemmel énekeljük, imádkozzuk, akkor kitágul a látóhatárunk és a mindennapok világát magunk mögött hagyva az „angyalok és idvezült lelkek társaságában” léphetünk lélekben a szent Isten színe elé, hogy térdet hajtva, kegyelmében és ígéretében bizakodva várjuk az ő könyörülő áldását.

Különösen évszázados tradíciót hordozó falusi gyülekezetek éneklik ma is gyakran Földvári József két évszázada írt énekét, az ugyanezen dallamot használó többi ünnepi invokációval együtt. A karácsonyi, újévi, húsvéti és pünkösd-ünnepi szövegek azonban jóval régebbiek. Ősforrásuk a Batthyányi és az Öreg Graduál, majd innen a 18. századi debreceni énekeskönyvekbe is átkerültek. Az általános vasárnapokra szánt Földvári-énekkel együtt 1806-ban nyerték el az ünnepi alkalmakat szolgáló dicséretek is kezdőének-funkciójukat. Ugyanekkor a reformációkori szövegek mellé Budai Ézsaiás „korszerűbb” szövegváltozatokat is készített, ezért a csaknem azonos szövegű duplázás énekeskönyvünkben.

A szövegeknél jóval rejtélyesebb a dallam eredete, melynek első lejegyzése a 18. században történt. Szerzője ismeretlen, de csupán az énekeskönyvet lapozgatva is szembeötlő a 151. és 152. dicséretek dallami rokonsága. E megfigyelés azonos dallami gyökerekre utal, melyet megerősít a két dallam – évszázadok óta – azonos istentiszteleti funkciója. Igen, a latin „Deus in adjutorium” tétellel rokon 151. dicséretünk is hagyományos vasárnap reggeli kezdőénekként szerepelt, már 1806 előtt is. Talán nem merészség ennek alapján azt feltételezni, hogy ősi, reformációkori istentiszteletünk állandó dallamformulával, de az alkalomhoz illően más-más szöveggel kezdődött, melynek dallamosabb változatát énekeljük ma.

Bódiss Tamás

Hasonló anyagaink