No, dicsérjétek mindnyájan

RÉ 148

A zsoltárok könyvét lezáró psalmusok között, azokkal egyezően a „Dicsérjétek az Urat!” – azaz Hallelujah! – felkiáltással kezdődik és végződik. Zsoltárunk tartalmát tekintve – másik tizennyolc társával együtt – a teremtett világ Urát dicsőíti, Isten hatalmáról és gondviseléséről tesz tanúbizonyságot. Az óesztendő is alkalmas idő, hogy visszagondolva hálát adjunk az ő gondoskodásáért, de ugyanebben a megtartó kegyelemben bízhatunk előre tekintve egy új esztendő első napjaiban is. Az év sok más napján is helye lehet e dicsőítésnek, amikor csak tapasztaljuk és látjuk az Úr keze munkáját körülöttünk: másokban és magunkban. Nem véletlen, hogy a 148. zsoltár és az azt követő két másik psalmus eléneklése már igen korai századokban a hajnali imádság (latin szóval: laudes) állandó részévé vált. Ugyanúgy része volt ennek még az 51. számú bűnbánati zsoltár is.

De nem válik-e egyhangúvá, megszokottá e zsoltárok mindennapi elimádkozása? Mielőtt választ keresnénk, gondoljuk meg: egyhangúvá válik-e a gyakori kézmosás, a mindennapi fogmosás, a rendszeres tisztálkodás? Ha néha terhesnek érezzük is e tennivalókat, tudjuk, hogy testünk higiéniájához tartozik. Ugyanígy a lelki higiénia részének kellene lennie a mindennapi istendicsőítésnek, de a megalázkodásnak és az előtte való hódolatnak is. A zsoltárok imádságos éneklése azért fontos, mert – Kálvin szavaival élve – „e szavakat maga Isten adja szánkba, mintha csak ő maga énekelne bennünk önnön dicsőségét magasztalva”.

Mint a 103. zsoltár, úgy ez is logikus rendben mutatja be az Istent dicsérő teremtettséget. Míg azonban az előző zsoltár felépítését tekintve a mennybe szálló vonalat rajzolja meg, a 148. a mennyből indul
            (No, dicsérjétek mindnyájan
            
Az Urat a mennyországban),

és a természeti erők, valamint a növények és állatok felsorolása után éri el az embervilágot, ott is elsősorban a népeken uralkodó fejedelmeket szólítva fel az Úr Isten dicséretére. A 148. zsoltár két parafrázisát is gyakorta énekeljük. Az egyik Ráday Pál Meghódol lelkem… kezdetű éneke, a másik Kanizsai Pálfi János szövege: Dicsőült helyeken… Sajnos a versszakokkal takarékoskodva legtöbbször csak a személyes vonatkozású részeket énekeljük, a természetimádat vádjától félve elhagyjuk a teremtett világról szóló strófákat. Vezessen mélyebbre bennünket Isten az őt dicsérő szolgálatban az esztendő minden napján!

Bódiss Tamás

 

Ősidőktől része az istentiszteletnek Teremtő Urunk dicsőítése. Otthoni vagy magányos csöndességünknek és gyülekezeti szertartásainknak egyformán, ha valóban életünk része a Biblia imádságos könyvének imádkozása, éneklése. Nem igazi a szertartásunk, ha ez hiányzik. Szükségtelen tehát a nyugatról felterjedt könnyűzenei stílus templomi utánzása – a zsoltárimádság komolyan vétele és gyakorlása helyett.

Akinek életéből mégis hiányzik, hogyan juthat el a Teremtő dicséretéig, sőt a nap, ég, a mindenség felszólításáig? Rácsodálkozással. Szemlélve az emberiség történetét és az ember egyéni életét. Innen juthatunk el a természet, az élet, saját magunk létének és minden létezőnek a tiszteletére. Csakhogy ez vezethet a teremtmény, a teremtett világ istenítésére is. Nem ilyenek csodálkozó énekeink (248), ezek is a Teremtőt dicsőítik, mint Ráday éneke (251). A Zsoltárok könyvében úgy záródnak az öt könyv imádságai, hogy az utolsó öt zsoltár eleje és vége is dicséretre szólítás. Ez sem a jelenségek, események és a teremtett világ csodáló magasztalása, hanem mindeneknek Teremtőjére irányul, akár a csillagsereget, akár az ifjakat és véneket szemléljük. Méltó az óévet is ilyen zsoltárimádsággal zárnunk. Nem értelem nélküli hallelujázás ez, megnevezte Szenci Molnár több zsoltár kezdetén tennivalónkat: Dícsérjétek az Urat! Énekeskönyvünk helyesen döntött, hosszú hangra nem kell, nem is lehet rövid „i” magánhangzót énekelnünk, helyes hosszút nyomtatnunk. 

Leszoktat korunk közbeszéde egyes dolgok és vétkek néven nevezéséről. Vasszarvat rakott a fejére az Isten egyetlen igaz szószólója ellen a hamis próféta (1Kir 22,11), a vad oroszlánt is eltipró bivalycsorda módjára öklelve szemléltette az eltiprást. Jelmezeknek, napjaink szur­kolói jelképeinek, címerének is gyakori tartozéka a szarv. Elvontság érzékeltetésére a valós tapasztalásnak ezt a képét alkalmazza Bibliánk (concretum pro abstracto). Az utóbbi időben mégsem illik ezt így lefordítanunk. Szenci Molnár hűségesen verselt: Szarvát felemeli népének. Győztes ütközetre készíti. Mi azt énekeljük 1948 óta, hogy arcát felemeli; ez bizony mást jelent.  Bibliánk újabb fordítása sem tűrte meg a képes kifejezést, hogy felemeli népének szarvát. Helyette illendősködve azt mondjuk, hogy megnöveli népe hatalmát (RÚF). Lehet így is igazi a dicséret, ha már nem vagyunk képesek a szókimondásra, csak az elvonatkoztató beszéd örvén el ne maradjon a tett, a jócselekedet, teljes életünk Istent dicsérő tisztelete.

Fekete Csaba

Hasonló anyagaink

Dunamelléki Kántorképző Tanfolyam

A Budapesten rendezendő tanfolyam pontos helyszíne még nem ismert. A részvétel feltételei az egy évvel ezelőttihez hasonlóak, melyről bővebb információ itt található.

J. S. Bach és új Református énekeskönyvünk

Március 16. és 31. között számos templomban, koncertteremben vagy éppen a szabadban – aluljárókban, köztereken - csendültek fel J. S. Bach örökzöld vagy éppen ritkán hallható dallamai. A...