Az Urat dicsérjétek, mert jó

RÉ 147

Újesztendőben és, egész évi munkás időben is, pihenőnapon is szükségünk van az ismételt megépülésre és ehhez nagy–nagy kegyelemre, ahogyan kellett a romba döntött Jeruzsálemnek és templomának. Eloszlott nép a mi reformátusságunk is. Mintha az Istentől elidegenedettek közé száműztek volna néhány nemzedéket, avagy sokan bezárkózó kegyességi csoportokban keresnének menedéket szellemi-lelki sérüléseikre. Eltévedtek, és azokhoz társultak, azokkal elegyültek, akikről a zsoltáros vallja: Nem látá őket ily szentséggel. Az Ige, ama Tíz Ige ez a szentség (kár, hogy mindegyre csak Parancsolatnak emlegetjük), amellyel útravalóként ellátta az Úr Jákób és Izráel népét, minket is, mint hitvalló őseink lelki ivadékait. A dicséret tehát ezért fakad a 147. zsoltárban, ezt nevezi meg a végén az Isten dicséretének okául a zsoltár.

Sérelem, sértés ér bennünket elég sokat ebben az évben, és életünk minden idejében. Sérelmes lelket utcanyelven nem mondunk, csak bibliás őseink nyelvén. Magyarázza a zsoltár: ez személyünk megsebzettsége, csak szebben mondva. Hogyan kapcsolódik ez a csillagokhoz és a természet világához?

Valami megmondhatatlan minduntalan elénk adódik a mindennapi életben, akár mélyen magunkba nézünk, akár a tündöklő csillagos éjszakába. A zsoltárosnak éppen ez, ami egykönnyen ki sem mondható, mégis örvendetes. Rádöbbent, hogy annyira természetesen megoldott ez a megsejtett titokzatosság Teremtőnknek és Gondviselőnknek, mint amikor mi könnyedén megszámolhatunk valamit a magunk arasznyi létében, vagy megállapítjuk valamiről, hogy micsoda, milyen névre hallgat.

Zengett a Sionon a zsoltár, zengett a református magyar életében és templomában. Beszélhettek Magyar Sionról, még folyóiratnak is volt ilyen címe. Nem hiányoztak az allelujás zsoltárok sem, mert igen régi szokás szerint az Zsoltárok könyvének utolsó zsoltárai befejezték be a zsoltárimádságot, az énekelt könyörgés óráját. Régen egyszerre három vagy több zsoltárt is énekeltek, nemcsak egyet, abból is csak az első verset. Ma is tanácsos, hogy akinek csöndes perceiből nem marad el az éneklés, egynél több zsoltárt énekeljen el. Legalább néhanapján. Például az 1, 89, 147. zsoltárt sorban. Vagy egy héten át egy másik aznapi zsoltár után még egyet a zsoltároskönyv végéről (145–150).

A nagy ívű, nyolcsoros dallam 1. és 7. sora hosszú hangokkal kezd, a 6. és 8. sor rövid hangokkal szaporázza, pörgeti az éneklő szavát. Az eleje (gyógyulás) és a zsoltár vége (természet) próféciához (Ézs 40,26; 61,1–2), valamint Mózes intelmeihez (5Móz 4,2–8) kapcsolódik. Isten dicsérete emberi méltóságunk ismertetője, felel a 8. zsoltár kérdésére:
            Micsoda az ember?

Ismét megépülő gyülekezet, kegyelemből életben maradt ember!
            Te is dicsérd áhítatoson!                                                                                                                    

Fekete Csaba

 

Hasonló anyagaink

Dunamelléki Kántorképző Tanfolyam

A Budapesten rendezendő tanfolyam pontos helyszíne még nem ismert. A részvétel feltételei az egy évvel ezelőttihez hasonlóak, melyről bővebb információ itt található.

J. S. Bach és új Református énekeskönyvünk

Március 16. és 31. között számos templomban, koncertteremben vagy éppen a szabadban – aluljárókban, köztereken - csendültek fel J. S. Bach örökzöld vagy éppen ritkán hallható dallamai. A...