Uram, te megvizsgálsz engem, megismersz mindent énbennem

RÉ 139

Tágabb ölelésű a mindenségnél az, aki belső világunk átláthatatlan mélységeit is markában tartja. Hozzá folyamodik ez a zsoltár is. Kérleli, vesse próbára személyiségét. Legbelsőbb énjét. Ezt jelenti az, hogy „te alkottad veséimet” (Bibliánkban szó szerint így van, énekeskönyvünkből ez is kimaradt). Vizsgálatot kér, tisztáznia kell a bálványozók valamilyen sejtelmes vádját. E zsoltár is ihlette Lengyel József énekét ilyen sugalló sorokra:
            Ó, emberek, nincsen az Isten előtt titok,
            Tudva vannak nála minden gondolatitok (247:3)!

Ellentétesen szemléli a világot és a maga külső–belső világát a modern embertípus, akárcsak az ókori idők istengyalázói, aki megutálta a hitvalló zsoltárt. Rávilágít az önmagát megvalósító és öntörvényű emberre, amit tisztelői választottak saját verséből Oláh Gábor költő fejfájára:
            Világomat én megalkottam,
            Nap, hold, s csillagokkal rakottan,
            Eget is húztam sátorul rá,
            S beültem közepébe úrrá.

Megteremti és megváltja önmagát, minek neki Megváltó, Teremtő, ráadásul zsoltár? Én is ilyenekhez tartoznék? Titokban egyetértenék velük? Dehogy! Ellentéte a bibliai gyűlölet a kedvezésnek, olyan, mintha elfogyasztanám, ami undorít, és amiről igen jól tudom, hogy fertőz. Mellőzöm, elvetem, nem kedvezek ilyennek. Bibliánkban erről szól a 21–22. vers, ez énekeskönyvünkből hiányzik, mert ilyet mai, illedelmes református keresztyén nem vesz a szájára, noha csak az ilyen kendőzetlen és szókimondó elhatárolódás mentesít a bálványozástól, önmegváltástól.

Rejtve vannak emberlétünk előtt a Mindenség jelenségei, határai és határtalansága. Észre is alig vesszük, de ha mégis, akkor nem értjük, néhanapján megcsodáljuk. Magunk létének, legbelső indítékainknak is alig-alig vagyunk tudatában. A halál közelsége, iszonyata vagy más döbbenet, vádolás ébreszthet rá erre. Arra is, hogy mindez nyilvánvaló az Élet és Halál urának. Bibliás ember tudja, hogy ő mindenestől ura a mi legszemélyesebb életünknek és teremtésünknek. Előtte ez nyitott könyv, semmiben nem titok. Ebbe a bibliai mélységbe kalauzol ez a zsoltár, ha igazán éneklem.

Futnék. Menekülnék. Hová? Miért? Látnak. Ismernek. Vizsgálnak. Ősi jelkép, az őskeresztyéneké is a háromszögbe illesztett szem, a mindent átható pillantás. Általlátsz te mindent… Nincs hát hová menekülnöm. Magasság, mélység (Róm 8,39), sírvilág, sem megdicsőülésig szárnyalás nem szakíthat ki az ő jelenlétéből.
            Köröskörül rajtam minden
            Tőled vagyon teremtetvén.

Korlátoz a világosság, sötétség, idő és időtlenség, vagy a határtalan távolság és a legbelső elhatárolódása. Arasznyi létem a Mindenséget nem foglalhatja magába. Megtörtént teremtetésem. Fogantatásomkor, sőt már azelőtt:
            Nálad ismeretes voltam
            Előbb, hogynem formáltattam.

Nem tehettem semmit érte, de ellene sem. Nyilvánvaló volt, voltam: 
Tudtodra volt minden csontom (mostani énekeskönyvünk ezt is elhagyta), ezt ma inkább úgy értjük, hogy szervezetem és génjeim. Mégis a messze jövendőbe mutat ez a régen eldöntött tény, nem csak a múltba. Mindenek végső céljára, amellyel éppen úgy nem boldogulok, mint a felfoghatatlan Kezdettel. A magzati élet során még nem volt választásom, de későbbi életemben értelmezek, döntök, választok. Aztán legfeljebb megmagyarázom. Átbillen a zsoltár, a menekülő gondolat zegzugos útján egyszerre a teljes rábízásnál horgonyoz le, mert aki kivédhetetlenül lát engem, azt kérlelem:
            Szívemet valóban nézd meg.

Vizsgál minket a mi Urunk. Jól tudja, sőt kérelmezi is ezt a zsoltár. A hitvalló megnyilatkozás széltében-hosszában, mélységben és magasságban, térben és időben, az emberileg felfogható és azon túli régiókban is vallja Teremtője mindenhatóságát, mindentudását, csak tőle vár szabadítást és igazolást. Irdatlan sötét-e az élet meg az emberi személyiség titka?  Azt vallja, aki a zsoltárossal ért, hogy nékem fényes napnak látszik. Az ő világosságában.

Megismersz… Nem tartozom hozzájuk, senkihez, akinek nem kedvezhetek, de aki ott sürögne-forogna, ahol semmi keresnivalója, mert majd akkor jogot formálna erre is. Csakhogy az ilyeneket elhárítja a szózat: „Nem ismerlek titeket.” Nem tartottam velük soha, akkor sem sorolnak hozzájuk a végső megítélés igéi.
            Nálad ismeretes voltam. Mégis újólag kérem: Vizsgálj meg, és jól próbálj meg! 

Ritkán Szenci Molnár is elkanyarodik a zsoltár tartalmától. Itt annyira beleéli magát abba, hogy vannak, akik gyalázzák és mellőzik a neki legdrágábbat, rájuk méltó bűnhődést óhajt, ezt énekeskönyvünk elhagyja, pedig itt derül ki, hogy ezek esküdt ellenségei, halálra szánnák a zsoltárost, bálvány követésével vádolják. Ezért fordul ellenük és kéri átvizsgálását Teremtőjétől; útjuktól, „gonosz ösvényre” téréstől annyira irtózik, hogy így fejezte be a zsoltárt:
         Mint egyebekkel, úgy tégy velem. A Vizsolyi és a Szenci Molnár kiadta Bibliában ez így volt: „hordozz engem tökéletes úton”. Örökkévaló országba vezet ez az út. Ezért Bibliánk nyomán ma a végét helyesbítve énekeljük:
         Vezess a jó útra, Istenem!

Alázatos szeméremmel írta enyhébben (mert ki az, aki ne hajlana eltévelyedésre), akár a verselés kötelmeinek is engedve, Szenci Molnár tartózkodva zárja be a zsoltárt ezzel a szívbéli óhajtással: Vezess a jó útra, Istenem!  Bibliánk szerint ez mérhetetlenül több: nem más, mint minden tévúttal szemben az örökkévalóság útja.

Fekete Csaba

 

Hasonló anyagaink

Dunamelléki Kántorképző Tanfolyam

A Budapesten rendezendő tanfolyam pontos helyszíne még nem ismert. A részvétel feltételei az egy évvel ezelőttihez hasonlóak, melyről bővebb információ itt található.

J. S. Bach és új Református énekeskönyvünk

Március 16. és 31. között számos templomban, koncertteremben vagy éppen a szabadban – aluljárókban, köztereken - csendültek fel J. S. Bach örökzöld vagy éppen ritkán hallható dallamai. A...