Magabízó ember nem képes ilyen zsoltárimádságra. Magát is űzi-hajtja, másokat is. Teljesít, teljesíttet. Szerez. Könnyen kevélykedik vagyona, tőkéje miatt, hozzá törleszkedik a hatalom. Közéleti és üzleti siker a folyton kürtölt végcél manapság, kockázatos döntések menedzselésével együtt. Kiharcolt sikerek közt hivalkodónak sem kell lenni ahhoz, hogy elsodorjon a problémátlan jólét. Egyszerre azt véli az ember, belelát az őt meghaladó dolgok menetébe. Az élet végső megoldását megragadta. A hagyományosan többé nem vallásosak, de azért a maguk módján mégis vallásosak könnyen oda jutnak, hogy magamban bíztam eleitől fogva. Isten népét, a lelki Izráelt ellenben olyanok szólongatják, serkentik reménységre és Isten igazi imádatára, akik egészen mást vallanak:
            Istenre bízom magamat,
            Magamban nem bízhatom… (269).

A 131. zsoltár gyermeki bizodalmáig el kell jutnunk. El is lehet. De nem máról holnapra, és nem akárhogyan. Alázattal. Milyen is a zsoltárban ez a gyermek? Dehogy öntudatlan csecsemő! A régi világban az anyatejtől jóval később választották el a gyermeket. Sokszor az odaadó anya ezt akkor tette meg, amikor a gyermek már járt és beszélt. Értelme megnyílt, ahogy ma tekintjük és mondjuk, kifejlőben volt személyisége, képes volt már önálló kommunikációra, véleményalkotásra. Az ilyen gyermek édesanyjához kapcsolódása születése után évekkel is szinte a magzati állapothoz hasonlított, sokban tudatosult. Bizalomra, nagy elcsöndesedésre szokott a gyermek, és ez aztán átterjedt az Atyával való kapcsolatára.

Gyermetegség? Gyermek lettem újra Petőfivel? Nem. A bizalmas gyermekség az igazán bölcseké. Emberileg eleget tudnak már, tapasztaltak, és tévutak között emberek maradtak, így gyermeki nyíltsággal és teljes bizalommal imádkoznak. És teljes életükben tudnak csodálkozni. Ezért fakad életükből az Atya és a Megváltó csodálata.

Zarándokzsoltár a 131. is, templomba felmenetelkor hangzott főként. Családfőnek és családnak legalább évente kötelező volt Jeruzsálembe vonulnia. Sokszor a határon túlról, idegen országból. Hitvallóként meneteltek, akik nem maguk akartak mindent megoldani, ilyen volt a gyermekáldást remélő Anna meg férje, Elkána példája (1Sám 1,1–3).

A 100. zsoltár dallamára énekeljük a 142. és a 131. zsoltárt is, van rokon vonás mondanivalójukban. Egy sorozatból valók. Örökkévaló és elfogyhatatlan kegyelemre válasz, hogy ha eddig nem ide tartoztál volna, vagy hűtlenkedtél, elbitangoltál, mostantól fogva, „mostan és minden időben”, mindörökké bízzál, erre nógat, sürget még a Zsolt 115,18; 121,8; 125,2 is. Jézus intelme szintén hangsúlyozza, csak gyermekmódra (de nem gyermeteg módon) fogadhatjuk el Isten országát (Mk 10,15; Lk 18,17).

Fekete Csaba