A 130. zsoltár énekeskönyvünk hét bűnbánati zsoltára közül a hatodik:
            Tehozzád teljes szívből
            Kiáltok szüntelen:
            E siralmas mélységből
            Hallgass meg, Úr Isten!

A próféta nem magáért, hanem népéért könyörög, hogy az bűnbánatra jusson. Mert amikor így szól: „kiáltok szüntelen”, kiderül, a bűnért való büntetés nem az én, hanem a mi bűnünk szerinti, tehát valamennyiünket sújt. Isten irgalma azonban nagy, ő megbocsát azoknak, akik félik őt. A zsoltáríró bízik az Úr ígéretében, ahogyan a virrasztó őrök bíznak a reggel eljövetelében. E bűnbánati zsoltárban Luther újszövetségi tartalmat vélt felfedezni. Mit érthetett ezen?

Számomra e lutheri gondolatot leghitelesebben és művészileg is megragadóan egy 20. századi remekmű, Arthur Honegger (1892–1955) gyönyörű Karácsonyi kantátája (Une Cantate de Noël) világította meg. A francia protestáns zeneszerző művét hatvan évvel ezelőtt, 1953 decemberében mutatták be, tehát csupán néhány évvel a borzalmas szenvedéseket hozó második világháború után, amelyben az európai népek ádáz gyűlölettel ugrottak egymásnak.

A zeneszerző-próféta a latin nyelv segítségével könyörög Európa népeiért: „De profundis clamavi ad te Domine; Domine exaudi vocem meam.” A kórus hangja nehézkesen hömpölyög, érzékeltetve a Jeruzsálem felé kitartóan vonuló, s közben a 130. zsoltárt éneklő zarándok nép hosszú menetelését. A kantáta zenéje, amely előbb a mélység rettenetes erejét érzékeltette, a szakasz végén hirtelen elhagyja a latin szöveget, és a népek anyanyelvükön harsogják világgá: „Ó jöjj, ó jöjj, ó jöjj, Emmanuel!”

A kantáta második része Krisztus születésének ünneplése, amelyben az angol, francia és német nemzetek legkedvesebb karácsonyi énekei – mindegyik a saját nyelvén – egyszerre szólalnak meg (a németek a Stille Nachtot éneklik). E háromféle nyelv, háromféle hangnem és metrum gazdag polifóniával zengő kavalkádja, sokfélesége ellenére mégis meseszép harmóniává olvad-ölelkezik egymásba. A hitvalló keresztyén zeneszerző ábrázolja ily beszédesen Európa népeinek a betlehemi jászol melletti remélt egységét. Grandiózus örömünnep a kantáta záró szakasza: a trombitával erősített gyermekkar ajkán egy ősrégi Laudate-dallam dicsőíti a Megváltót.

A zsoltár siralmas mélysége az alvilági Seol, ahonnan szinte nincs kiút. A kantáta végén kiderül: mégis van. Isten földre szállt szeretete a bűnbánónak bűnbocsánatot, a mélységben lévőnek szabadulást hozott: megszületett a Messiás, akiért a zsoltáros szüntelen kiáltott. Európa új esélyt kapott. Él-e vele?

Draskóczy László