A 123. zsoltár egyike annak a tizenöt zsoltárnak, amit az évenkénti ünnep alkalmával Jeruzsálembe zarándokló izraeliták énekeltek (120–134). Ezek az úgynevezett zarándokzsoltárok. A Bibliában mindegyiket ugyanaz a címfelirat különbözteti meg a többitől: Zarándokének (új fordítás) vagy Grádicsok éneke (Károli). Van, hogy egy-egy ilyen zsoltár konkrét utalást tesz az utazás körülményeire, viszontagságaira (121), vagy az ünnephez kapcsolódó liturgikus párbeszédet jeleníti meg a papok, léviták csoportja, illetve a gyülekezet között (134). Jelen esetben az ének ráhangol az Isten előtti helyes magatartásra, ahogy az ünnepi zarándokoknak az Úr elé szabad és kell állniuk.

A zsoltár úgy indul, mintha egyéni, egyes szám első személyű imádság lenne, ám hamarosan kollektív, többes szám első személyű könyörgésbe megy át. Az első kép a héber költészetre oly jellemző gondolatpárhuzam szerint kétszer villan fel: ahogyan a szolga figyeli ura intését, és a szolgálólány úrnőjére tekint, úgy nézek én is, úgy nézünk mi is az Úrra, lessük ugrásra készen minden parancsszavát.

Szembeötlő a különbség úr és szolga között, ám ebben az összefüggésben a férfi és nő közötti alá-fölérendeltség eltűnik: mindketten egyenlőképpen részesei az Úr szolgálatának. Ez a páros képben gondolkodás nemcsak a zsoltárokban jelenik meg, hanem Jézus tanításának is jellemzője. Van, hogy Jézus párban mondja el példázatait ugyanazzal a mondanivalóval, az egyik példában férfi, a másikban női szereplővel. Ilyen például a mustármag és a kovász, az elveszett bárány és az elgurult drachma, de ide sorolható a nem egymás mellett található két példázat is az éjjel kenyérért zörgető barátról, illetve a hamis bíróról és az özvegyasszonyról. Ahogy Jézus példázataiban a dupla kép egyetemes érvényűvé teszi az Isten országáról, az elveszettet megkereső szeretetről, a kitartó imádságról szóló tanítást, úgy tekinthetjük mi is a 123. zsoltár üzenetét: én is legyek minden pillanatban készen az Úr szolgálatára, lelki testvéreimmel együtt álljunk mindannyian az ő rendelkezésére. Ha a szolga alázatával és az engedelmesség készségével tudok az Úr elé állni, akkor mondhatom el bánatomat, panaszomat, akkor önthetem ki úgy a szívemet, ahogy a második versszakban a zsoltáros teszi.

Szenci Molnár Albert magyar fordítása szépen kapcsolja egybe páronként az összetartozó mondatokat, ezzel is segítve az énekelt zsoltár imádsággá válását. Kár, hogy nem énekeljük, de még nagyobb kár lenne, ha a zsoltár mondanivalóját is figyelmen kívül hagynánk. Álljunk mindig szolgálatra készen az Úr elé!

Vizi István

Látom, szemlélem a teremtett világot magam körül. De másként tájékozódom, mint aki csak a tájat nézi, és csak azt szemléli, ami szeme előtt van. Égre emelem vigyázó szememet is, szívemet is, a mennyekben lakozóra, akihez minden zarándok igyekszik. Utas e világban egész élete folyamán, ahogyan ezt a 123. zsoltár imádsága vallja. És mint a messze szakadt hazafinak egykori otthonába, szülőföldjére és szülőházába való visszatérése, olyan reményteljes ünnep így a földi zarándoklás. A megpillantott kegyelem ünnepe. A szent hely és a Szent megközelítése, az igazi hazatérés reményével. Képes beszéd is, lelki folyamat képe is ez a zsoltár. Jézusnak is folyton az volt, amint ő is „fölméne Jeruzsálembe, a templomba”. Vele igazi a zsoltár, és ő sem igazán képzelhető el, nem is érthető meg zsoltárok imádkozása, állandó éneklése nélkül. Nem csak azért, mert ő is folyton–folyvást imádkozta ezeket, hanem azért is, mert legtöbbet emlegette a prófétai írások sorában.

Ilyen elmélyült és elmélkedő imádság kísérte a vándort, a többi zarándok-zsoltárral együtt, amíg igyekezett az ígéretek megszentelt helyére. Előbb ezt kell keresnünk mindnyájunknak, az Ő országát és az Ő igazságát, egész életünk vándorlása során. És mégis könyörületért fohászkodik ez a vándorló közösség, miközben megközelíti a templomot. Nem gyötrelem nélküli Isten ügye, képviselete, és útmutatásának követése, a jámbor és hű élet. Eredetileg Szenci Molnár szerint Negédes szókkal illettetünk. Ma már nem mondjuk így, gyalázót éneklünk helyette. Azt jelenti a régi szó, hogy ezután is torkig leszünk dölyfös, pökhendi megbélyegzéssel, lefokozással. Kisebbség vagyunk, hát besorolnak alsóbbrendűnek és fogyatékosnak. Ez gyötrőbb a vallásosság nyílt betiltásánál, üldözésénél is. Meddig kell még ezt tűrnünk–szenvednünk? Mindvégig. Mint a hű szolgának, aki nem maga érdekét tekinti.

Olyan a lelki folyamatok természete, hogy a zsoltár első és második felének mintha semmi köze nem volna egymáshoz. Pedig kapcsolódnak, mert ezt a bánás- (és bántás-) módot csak égre emelt tekintettel viseli el egyén és közösség. Mindazok, akiknek életéből nem hiányzik a Szent. A templom szentsége sem, amely nem földi, hanem mennyei eredetű. 

Nyolcsoros a zsoltár versformája és dallama. Nem úgy kell tehát énekelnünk, mintha négy sor volna. A genfi zsoltárokban nem használatos tizenhat szótag hosszúságú sor. Ezért nem is rövid, hanem hosszú a páratlan sorok utolsó hangja, Szenci Molnár korában ilyen helyeken javítottak az éneklés érdekében, és szünet is van minden sor végén.

Fekete Csaba