Előbb Isten igazságát és irgalmát dicséri, majd fogadalmat, önkéntes elkötelezést énekel a 101. zsoltár. Van-e ilyen király? A király Krisztuson kívül alig találunk a történelemben. Mert a szabadító Isten a valódi király (Zsolt 74,12), de engedhet neki még olyan is, akinek uralkodó apja bálványokat imádott (Ez 18,14–17).

Milyen lehet az élet olyan országban és olyan társadalomban, ahol az uralkodó (közjogi tisztséghez járó hatalommal felruházott vezető) és környezete készséggel tűri a gonoszt, nem akadályozza a hamisítást, nem törekszik a szent intézmények és helyek erkölcsi és eszmei tisztán tartására? Farizeusságra hajló keresztyének több versét törölnék ennek a zsoltárnak, éneklésre és imádkozásra illetlennek ítélve, és hallgatva arról, hogy pártolják ezzel olyanok térnyerését, akik annyit érnek, mint a hamis pénz, hamisított áru, akiknek vérében van a tisztátalan ügyintézés, erkölcstelen megítélés, a közvélemény és a törvényhozás bűnözőknek kedvező átformálása. Ősidők óta szent hely a szépen épített Jeruzsálem (Zsolt 122,3), a fogadalmáról nyilatkozó király állandó megtisztítását vállalja.

Sóvárgó, panaszos hang is vegyül az imádsághoz. Az elismerés hiánya és kétség is fölbukkan az elszánás mellett. „Vajon mikor jössz már el?” Hát mindhiába törekszem a rám bízottak megtisztítására? Ennek ellenére teljes odaszánással vállalja a kedvezést azoknak, akiknek jár, és a könyörtelen elutasítását mindazoknak, akik erre nem érdemesek. Van királyi tisztünk, mint egyetemes papságnak és szent nemzetnek. Alkalmazzuk magunkra a király tükrét, a ránk bízottakkal hűségesen sáfárkodást, elszánást a szellemi és erkölcsi gyomirtásra. A mennyei Jeruzsálem és az emberi mivoltában e földön hatalom nélküli királyi tisztséget viselő urunkra, Jézus Krisztusra tekintettel. A magunk helyén az áskálódók, bajkeverők, mindenkit besározók és mocskos szájúak ellenében a tiszta szó, tiszta száj, tiszta kéz szent elkötelezését vállalóknak kedvezzünk. Ne tűrjük el, ne is alkudozzunk azokkal, akik ezt lerontják, lekicsinylik, mint korszerűtlent, mint hasznot nem hajtót.

Losontzi Hányoki István jól értette a zsoltárt. Folytatást írt hozzá (Ó, Istennek választott kedves népe, 444). Gyakran kellene énekelnünk. Igen alkalmas úrvacsorás elkötelezettségünk megerősítésére, hogy érvényesítsük életünkben, környezetünkben, amit néhányszor évente fogadalomként elmondunk az úrasztalánál, mint szertartásos elkötelezést.

Fekete Csaba