„Ujjongjatok az Úr előtt az egész földön!” – zendül meg a 100. zsoltár új fordítású Bibliánkban. A hálaadó zsoltár latin kezdőszavából származik jubileum szavunk. A jubileum valamilyen kerek évfordulót jelent. A római egyházban II. Pál pápa 1470-ben kiadott bullája óta huszonöt évenként hirdetnek szentéveket, jubileumokat. Maga a szó héber eredetű, a ’jóbél’ szó alapján kos szarvából készült kürtöt jelent. Ezt a hangszert a mózesi törvény előírásai szerint ötvenévenként, vagyis minden hetedik szombatévet követően kellett megfújni. Figyeljük meg a 95. zsoltártól kezdődő, egyre fokozódó, Isten tetteit magasztaló ujjongást: „Jertek, örvendjünk mindnyájan!” (95), „Énekeljetek, minden népek” (96), „Az Úr Isten regnál” (97), „Énekeljetek új éneket” (98), „Az Úr országol…” (99) Ezek után már csak az ujjongás, a jubiláció következhet az előzőek betetőzéseként, lezárásaként. Az Úr Istent szívünkkel, lelkünkkel, tudatunkkal és testünkkel is szolgálhatjuk. Nemcsak az a fontos, hogy „tudjátok meg, hogy ez az Isten”, hanem „szolgáljátok őt” és „ő kapuin menjetek be”. Igen, teljes valónkkal lehet és kell szolgálnunk az Urat, mert a hit cselekedetek nélkül halott. Jó lenne, ha ez valóságosabban megjelenne az istentiszteletünkben is.   Aligha van zsoltár, amely ennyire kívánja az énekszót, a zenei megszólaltatást. Miért nem énekeljük mégsem 100. zsoltárunkat? Leginkább dallama miatt. Érdekes, hogy az egyébként nagyon ismert, talán legszebb hálaadó zsoltár a genfi zsoltárkönyv utolsó fázisában keletkezett, és csupán 1562-ben, a teljessé vált sorozattal együtt látott napvilágot. A dallam korábbi. Eredetileg a 131. zsoltárhoz keletkezett (jobban is illik ahhoz), azzal együtt jelent meg az 1551-es, még csak nyolcvanhárom (Octante trois) zsoltárt tartalmazó kiadásban. Ugyanitt található első ízben a 134. zsoltár is (Úrnak szolgái) azzal a közkedvelt dallammal, amellyel ma is énekeljük. Miért említem ezt? Mert az angol protestánsok már nagyon korai időtől fogva a 134. dallamára éneklik a 100. zsoltárt. Henry Purcell hangszeres darabként idézi fel az általuk Old Hundrethként (Ősi századik) emlegetett dallamot. A 20. században Ralph Vaughan-Williams írt egyszerű, jól megszólaltatható művet a 100. genfi zsoltárra, ugyancsak a 134. dallamát használva. A bibliai 100. zsoltár számos zeneirodalmi feldolgozás révén latinul is ismerősen cseng sokaknak. Josquin, Lassus, Palestrina és Gabrieli mellett a protestáns szerzők közül kiemelkedik Heinrich Schütz Jauchzet dem Herren kezdetű kétkórusos, visszhanghatásokat jól kihasználó kompozíciója.

Bódiss Tamás

Hová vezet? Mit őriz? A kapuzat díszítése eszerint jelképes ősidők óta. Más világba lép, akinek megnyitják, ma is, ha enged a 100. zsoltár hívásának, és szívvel-szájjal imádkozva, mint örvendező hálaáldozattal vonul a megváltottak közösségében az Úr templomába. Nem a tulajdonunk, ami Istennek szentelt, tiszteletére épült. Nem is nélkülözhetjük. Kísért, hogy elég összejönnünk magánháznál, nem törődve mással, csak a lelki templommal, a templommá épüléssel. Rádöbbentek a korai keresztyének, hogy míg eljutunk a templom nélküli mennyei városba, addig még szüksége van a helyi közösségnek illendő templomra.

Kapuzatáért is jelképes a templom. Erődített is volt egykor. Fenséges fontosságát az ókorban csodálhatjuk, majd a keresztyének bélletes (lépcsőzetesen szűkülő) vagy rózsaablakos kapuin. Aki beléphetett, más világba érkezett. Halálból életre, menedékbe, vagy különösen szent helyre. A Biblia világában is, és akinek templom a templom, annak ma sincs másként. A Biblia világában sokfélét jelent a kapu. A közösség, a városállam ügyeit a kapu-közeli téren intézték. Több kapu át juthattak be a templom idegenektől elzárt vagy tilos udvarába, csarnokába; végül egy valaki a Szentek szentjébe évente, ebben főpapok közül sem volt mindenkinek része életében egyszer sem.

Részes-e az is mindebben (vagy valami hasonlóban), aki csak nézegetni jár templomtúrán, vagy valami rendezvényre lépi át bérletjeggyel némelyik templom kapuját, ahová az idegenforgalom csábítja a felújításkor elhelyezett felirattal, esetleg a zsoltár idézésével? De az eszébe sem jut, nem is mondják neki, hogy örvendezve énekeljen, vagy csak egy csöndes fohászt is elmormoljon? A régiek szavával ez olyan, mintha érezné a pecsenye illatát az éhező, de nem kapna belőle egy falatot sem. Igazak mennek be rajta, örökkévalóság kapuira emlékeztet minden templom bejárata, mint egykor a jeruzsálemi. Meg kell becsülnie annak, aki valóban építi a lelki templomot, az atyáktól örökölt, vagy újonnan épült templomot is, a templomi rendet is, a közösség miatt (mindannyian ő nyájának juhai vagyunk). Nem magunkat teremtjük és teremtettük, ahogy az önmegvalósító ember hiszi. Nem maga a gyülekezet az alkotója annak, amit a templom jelképez.

Négy dallamra éneklünk csupán három-három zsoltárt. A 100-ra is még kettőt. A 142. zsoltár a sanyargatott ember imádsága, előtte Bezárattak utak, ajtók. Alázatos lelkiségről és gyermeki bizalomról vall a 131. zsoltár, és buzdít:
          Izráel, az Úr Istenben
          Vessed minden reménységed!     

Fekete Csaba