Térdet, fejet hajtsunk

RÉ 95

Jertek, örvendjünk mindnyájan
Az Úrban, mi kősziklánkban!

– így kezdődik a 95. zsoltár. Mindjárt kiderül, hogy itt nem közvetlen imádságot foglalunk énekbe, hanem vallást teszünk az Úrral való közösségünkről: inkább Istenről éneklünk, mint Istenhez. Tegyük gyorsan hozzá: egyáltalán nem baj, ha ilyen énekeink is vannak, ahol nem Istent szólítjuk meg, hanem egymást: vegyünk részt közös istentiszteleten, együtt imádjuk az Urat, a mi teremtőnket, alkotónkat. Ahogy az Apostoli Hitvallás végén is ott van az „Ámen”, az Úrról való vallástétel egy sorba kerül a közvetlenül őhoz¬zá intézett imádságokkal. És mielőtt nagyon elkezdenénk két csoportra osztani énekeinket, vegyük észre, hogy olykor egy éneken belül is megtaláljuk mindkettőt, például a 165. énekünk 1-2. verse hívogatás és vallástétel, a 3. verstől kezdődően pedig imádság.

A zsoltár azzal segít, hogy szemlélteti az Istenhez való viszonyunkat:
           Mert ő Istenünk és Urunk,
           Mi pedig juhai vagyunk (4)

Véletlenül sem érezhetjük nagynak magunkat a hatalmas Isten előtt. A helyes magatartás az alázatos hódolat:
           Az Úrnak, jer, imádkozzunk,
           
Néki térdet, fejet hajtsunk.

Nekünk, reformátusoknak kicsit szokatlannak tűnik a térdhajtás, pedig nem kellene, hogy az legyen (ld. például 152., 165. énekek). Az imádság meghallgatása nem a testtartásunkon múlik, de kifejezi, hogy mennyire tudunk hódolni a nagy Király előtt.

Az alázat és hódolat nem zárja ki, hogy örömmel járuljunk Isten elé. Sokan úgy gondolják, hogy az örömteli éneklés csak megfelelő ritmusokat játszó, fölerősített hangerejű hangszerek keltette hangulatban, mindenkit magával ragadó „dicsőítés” formájában valósítható meg.  A genfi zsoltárok keletkezésének idején semmi gondot nem jelentett az, hogy ugyanazt a dallamot énekeljék a 63. zsoltárra („Az én lelkem szép csendesen / Nyugszik csak az Úr Istenben”), mint a most tárgyalt 95. zsoltár ujjongó biztatására.

Bár a külső megjelenési formák sokat elárulnak az istentiszteletek résztvevőiről, a lényeg mégsem a külső formákban van, hanem a szív odaszentelésén. Ebből a zsoltárból idézi az Újszövetség is a megszívlelendő igét: „Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveteket!”  Figyeljünk meg, hogy ugyanezt a gondolatot énekeskönyvi zsoltárunk még erőteljesebben fogalmazza meg: „Lágyítsátok szíveteket…!” Ahol immár kemény a szív, ott kevésnek tűnik az a kérés, hogy „meg ne keményítsétek a ti szíveteket”, ott puhításra, lágyításra van szükség: „Vajha meghallanátok szavát!” – Vajha tudnánk ezt a zsoltárt is minél többször, meglágyított szívvel énekelni!

Vizi István

Hasonló anyagaink

Dunamelléki Kántorképző Tanfolyam

A Budapesten rendezendő tanfolyam pontos helyszíne még nem ismert. A részvétel feltételei az egy évvel ezelőttihez hasonlóak, melyről bővebb információ itt található.

J. S. Bach és új Református énekeskönyvünk

Március 16. és 31. között számos templomban, koncertteremben vagy éppen a szabadban – aluljárókban, köztereken - csendültek fel J. S. Bach örökzöld vagy éppen ritkán hallható dallamai. A...