Kísértőnk nem kímél. Nem ugrat ugyan mélybe templomoromról, nem arra serkent, hogy támadjak csak úgy puszta kézzel fegyveresekre, vagy tekintsem pihe-puhának a kősziklát, engem ugyan az sem zúz szét (Mt 4,6)? Manapság sokkal inkább rábír nyegle istenkísértésre, hogy magamban bízzam eleitől fogva, avagy hívőként kérkedjek: mondhattok akármit, Jézusé vagyok. Csöppnyi madárkákból élő vadorzó bánik így a gyanútlanul röpdöső életekkel. Én meg felelőtlen prédaként sétáljak bele fondorlatos kelepcéjébe? Tőre (testre zuhanó és átdöfő csapdája) hadd nyársaljon fel?

Elsöpri ez a zsoltár a kísértést. Védtelenek között egész testét-életét pajzs takarja a zsoltározónak, mint régen a katonának, és mintegy bevehetetlen várfalak mögül szemléli az óvatlanokat, akiket semmi nem kímél a záporozó nyilaktól. Körülöttem nem kóborol szabadon oroszlánkölyök, amikor munkába igyekszem, sárkány sem. A Bibliában iszonytató tengeri szörny a sárkány, lelki ragadozóra utal szintén, de még ettől is lehetek biztonságban. Háborúval járvány jár. Szenci Molnár idején napi valóság volt rabló seregek betörése, nyomukban temetetlen holtak maradtak, tovaterjedt a ragály, de mindig voltak, akik a pestist is túlélték. Fiókáit élete árán is óvja-óvogatja, árnyékozza a madár szárnyával. Engem is így ment féltemben (féltegetve, míg rettegek) az én Megóvóm. Ilyen isteni oltalomban lakozik a zsoltározó. Én is zsoltározhatok így, nyugodhatok le biztonságban, szemlélhetem a homály fejedelmének vesztét, aki fényes nappal parádézik szégyentelenül.

E szilárd bizonyosság az igaz hit képe. Ezt jelenti a (kissé elhomályosult értelmű) hiedelem szó. Nincs ebben semmi hetvenkedés. Mert előtte jár az odaszánás, a nagy parancsolat feltétlen elfogadása (Mt 22,37), először Isten országának és igazságának keresése (Lk 12,31). Ez rajtam áll, nem a hajdaniak ügye. Ezért mégsem csupán magamtól fakadok zsoltárra, hanem felelek hitbeli őseim példájára és a magam megtapasztalására.

Jól énekelhető a dallam. Első sorai egyre följebb törnek, majd aláhajlanak a zsoltár második felében. Szinte maguktól emelkednek ki az egyes versszakok legmagasabbra hágó, 5. sorainak szavai: Isten az én kővárom – Takargat és béfedez – Sem nem esel veszélyben – Mert engem szívből szeret. Hajlítás van két sorban, ettől a dallam még érdekesebb, ilyen még csak négy zsoltár egy-egy sorában fordul elő.

Képes, önfeledett hitvallás elejétől végéig a zsoltár, mindenütt megvédő Urunkra hagyatkozásból ered. Válasz arra a biztatásra, ami eleitől fogva ott van a teljes zsoltárban, de csupán végül hangzik:
          Véle leszek ínségében,
          Melyből hamar kiveszem,
          Mert ismeri nevemet:
          És nagy dicsőségre őtet
          Emelem, magasztalom,
          És az én segedelmemet
          Őnéki megmutatom.

Fekete Csaba