A 89. genfi zsoltár legkedveltebb hálaadó énekeink egyike. Az eredeti húsz versből ma mindössze hat szerepel énekeskönyvünkben, zsoltáréneklési szokásaink szerint azonban abból is csak az első és hetedik versét énekeljük. Nem így volt ez Genfben, ahol Kálvin idejében egy évben kétszer végigénekelték a teljes zsoltárkönyvet. Ott a zsoltár több szakaszra bontva került sorra a tizennegyedik héten a vasárnap reggeli, esti, valamint a szerdai istentiszteleteken a második harangszót követően – ma úgy mondanánk: gyülekező énekként.

Mondanivalóját tekintve a zsoltár két részből áll. Az elsőben az Úr Isten mindenhatóságáról, valamint népe iránt tanúsított kegyelmességéről énekelünk. Biztonságot ad, hogy bizalommal járulhatunk elé minden szükségünkben, ezért énekelhetjük nemzedékről nemzedékre: „Boldog a nép, amely tenéked örvendez…”

A zsoltár második fele szorosabban kötődik Isten ószövetségi népének történetéhez. Már a nyolcadik vers vége meglepő fordulatot vesz:
          És a mi királyunk a te fegyvered nélkül, Ó, Izráel Ura, nem lehet segítségül!

Ki ez a király? Az itt következő – ma hiányzó – rész elsődlegesen Izráelnek Dávid királyban adott ígéretéről szól, és így tekintve nem is véletlen, hogy e versek ma kimaradtak. A zsoltárszövegnek azonban van egy második – újszövetségi – jelentése, amelyet az énekeskönyvi címfelirat így jelez: „Isten ígéretei beteljesednek. (A Messiás-királyról.)” A Dávidról szóló szakaszt olvasva egyre nyilvánvalóbbá válik a prófétai hang, hisz ezek az ígéretek teljességgel csak Jézus Krisztusra vonatkoztathatók. A genfi zsoltár – ma hiányzó – tizenkettedik verse ezt így adja vissza:
          És ő ily beszéddel szól aztán énnékem:
          Te vagy az én atyám és erős Istenem,
          Én őtet fölveszem elsőszülött fiammá,
          És ez egész földön teszem erősb királlyá,
          Irgalmamat néki mindörökké megtartom,
          És én kötésemet ellene föl nem bontom.

A tizenegy vers kimaradása miatt teljesen magára maradt záró strófa esetében erősen érezhető a korábbi versek hiánya. Meggondolandó, hogy ha a zsoltár messiási jellegét már nem tudjuk visszaadni, az arra utaló királymotívumot teljesen mellőzni kellene a nyolcadik vers végéről is és ideilleszteni a huszadik vers két doxologikus jellegű zárósorát. Így öt énekverssel, jól használhatóan, kerek egészként zárhatnánk 89. zsoltárunkat:
          Te vagy ékessége az ő erejüknek,
          Minden hatalmukat te adtad nékiek.
          A te kegyelmedből orcánkat fölemeljük,
          Tetőled, Úr Isten, mi paizsunkat vettük,
          Dicsőség tenéked és áldassál, Úr Isten,
          Melyre minden néptől mondassék: Ámen, Ámen!

Bódiss Tamás