Urunk szava szól-e szószékeinkről? Mindig? Avagy már nem szólít meg bennünket, mert annyiszor, oly soká nem hallgattunk rá? Kell a csönd, elcsöndesedés, de rettenetes a hallgatás csöndje. Kérnénk és várnánk, és HALLGATÁS a válasz.

Veszessük el… töröljük el! — idézi zsoltárunk a körülvevő törekvést. Izráelről állítja az egyik legkorábbi (nem bibliai) tudósítás, fáraó felirata: teljesen kiirtottam. Népirtás jár a győzelemmel, hódítással. Megérjük hamar? Sokasodnak a hitvallók kipusztítására törekvők. Nem tudunk üldözöttekkel érezni, magunkért sem tudunk igazán könyörögni, ha a bibliai példák kihalnak gondolkodásunkból, énekeinkből. A Bírák 4-5. és 7. fejezetére utal zsoltárunk. Volt és van elég Isten-ellenes program az egyház, vallás megszűntetésére, Sok álnok tanácsokat lelnek! A tanács régen jelentette a tanácskozás eredményeként megszületett döntést is. A Tízparancsolat tilalmazását nem idegen hódítók mondják ki, egykori keresztyén országok, az egykor keresztyén Európa várja el napjainkban eltávolítását. Testvérnépekről szól ez a zsoltár; keresztyén testvérfelekezetek irtották egymást, üldözték nevezetes hitvalló gályarabjainkat.  

Ők, az elüldözöttek, bebörtönzöttek mégis, miként maradhattak meg hitükben? Nem kivetített szöveget énekeltek fűtött templomban, hanem tömlöcben, büdös istállóban, sötétben, fejből. Nem bőséges ebédre igyekeztek a letudott vasárnapi templomozás után, nem kedélyes vendéglőkbe autóztak. Összeverve, éhezve zsoltároztak. Zsoltárral a szívükben, életükben maradtak állhatatosak. Mi emléktábláik alatt nagy hosszú beszédet mondatunk évfordulókon. Se nem énekeljük, se nem ismerjük a zsoltárokat, amelyekkel ők tartották egymásban a lelket. Például ezzel, az igen lendületes dallamú 83. zsoltárnak a keserves eléneklésével. Az önkényuralom éveiben is igen kevés gyülekezetben szólt ez a zsoltár, a gályarabok legtöbbször énekelt zsoltáraiból sok gyülekezet és lelkész egyet sem ismer, inkább kedveli a fülbemászó dallamokat, langyos és kegyes szöveget. Bíztunk a hit fellendülésében a 25 éve történt változáskor, azóta egyre gyérülnek gyülekezeteink, hitvallóink, egyre halkabb és erőtlenebb az ének. Ha holnap ismét kell, aki állhatatos… Hány gályarabunk volna? Szétkergetett, megalázott, megfélemlített ellenség soraiban is volt, aki keresni kezdett. Meghallotta a szót, itta az igét. Volt kihez csatlakoznia. Gályarabjaink végül mégis tapasztalták a szabadítást, győzedelmes és örvendező zsoltárra fakadtak. Addig sem tartották illetlennek, hogy énekeljék:
          Ő orcájukat szégyenítsd meg,
          Hadd ismerjenek tégedet meg,
          És keressék te szent nevedet.   

Fekete Csaba