Menthetetlen állapotból megmentésért könyörög több zsoltár. Hiába? Nem. Kifakadását a 70. zsoltár azonnal így folytatja: Mert benned bízom. Nem mérheti a parányi ember sorsát, napjait, bajlódását az örökkévalósággal. Innen emeli ki az imádság. Akkor is, amikor sorsán heherésznek, hahotáznak (nyavalyámon örülnek; Szenci Molnárnál az is volt, hogy reám kiáltnak he-he-hét). Megesett dolog, hogy vak embertársát képes volt falnak vezetni egy ifjú, és amikor szegény összeesett, röhögve elszaladt.

Sokaknak élet-halál átélése kell, akkor végre kinyílik a szemük. Aki eltévedve, mindent feladva az utolsó utáni pillanatban településre, segítő emberekre bukkan, megtanul örvendezni a szabadításnak, élete minden idejének. Titokzatosan ilyen élmény nélkül is megérhetjük, hogy kinyílik az életünk, mindennek más az értéke, mint ahogy a szokás diktálja. Viaskodik ez a rövid zsoltár. Elmondta róla a Vizsolyi Biblia is, hogy „mindenestől egyez az negyvenedik végével”. Azt is így zárja Szenci Molnár: „Úr Isten, ne késsél!” Tudták, mondták a próféták, nem késik a szabadítás (Ézs 46,13), de ritka adottság válságos állapotban türelemmel várni (Hab 2,3). Utal erre az apostol is (Zsid 10,38 és 2Pt 3,9). Nem késik az Úr, de megérem-e? Innen fakad a sürgető, nógató könyörgés: „siess!” (Lásd Zsolt 22,20; 38,23; 69,18; 71,12; 141,1, 143,7).

Eme zsoltárt kezdő könyörgéssel indult minden énekes imaóra sok évszázada. A bibliai idők templomi szolgálatából ered 151. énekünk. Huszár Gálnál elkezdte a prédikátor:
           Úr Isten, figyelmezzél a mi segedelmünkre!

Folytatta a gyülekezet:
           Uram Isten, siess minket megsegíteni.

Így van a bibliai zsoltár: „Jöjj el, én Istenem, az én szabadításomra.” Megmagyarázza a 40. zsoltár ezt az összefüggést, az egyes szám többes számra változtatását. Imádkozó ember a gyülekezetben vallja meg szabadulását, közösségben azokkal, akik hajdan tapasztalták vagy a jövendőben tapasztalják a szabadítást. Ezért hangsúlyozták református őseink, hogy egyéni a tapasztalás, szabadulás, menekülés, de beletartozik az üdvözítés közösségi történetébe, az egyházéba. Én helyett így lett az énekben mi. 

Lenyugváskor a napot záró imaóra (kompléta) himnuszából (Te lucis ante terminum) vette a 17. zsoltár dallamát Genf dallamszerzője. Kezdete és több részlete hangról hangra egyezik, de nyolcsorossá bővítette. Ezt a zsoltárt az álomból felserkenés kapcsolja a 63. zsoltárhoz, a hajnali imádsághoz. E szépséges dallamra tehát három zsoltárt is énekel, aki rádöbben: itt az imádság emberfölötti szépségei és mélységei nyílnak néhány versbe tömörítve.

Fekete Csaba