Kegyelmezz meg nekem, én Istenem

RÉ 56

Ellenség gyűrűjében fölöttébb súlyos sorai ezek a zsoltárnak:
          Én az Úr Istenben dicsekedem
          Szent Igéjében nem kételkedem,
          Mit tehetne az ember énnekem?

1545-ben készült a 118. zsoltár dallama, erre énekeljük az örvendező 66. zsoltárt. Ennek nyomán formált 1562-ben a genfi kántor vagy a tudós zenei kiadó kétszer négy sorból egybefoglalt strófát, nyolcsorosat. Mindig egy hanggal lentebb folytatódik három sor a dallam elején, ugyanazon a hangon folytatódik három a második felében. A negyedik és az utolsó sor fölugrik, az oktávról ereszkedve zárul. Mindegyik sortól különbözik a legelső ritmusa. Igen tudatos alkotás. Kálvin úgy ítélte, az effajta súlyos és tudatos dallamok valók istentiszteleti éneklésre.

Panaszló siralomra kezd a zsoltár. Hatalmasak kergetik az imádkozót. Nincs biztonságban a rágalmazóktól az elismert személy, a társadalomban magasra emelkedett egyén sem. Kiforgatott beszéde úgy fonódik életére, mint halálba aláhúzó kötél. Veszedelemben látja megmaradását, egyre nyomoznak utána, nyomában loholnak a kopók, lesben lapulnak rosszakarói. Úgy szemléli magát, mint ahogy nyeli a gólya az elkapott békát, ahogy kergeti és szőröstől-bőröstől fölfalja az apróvadat a ragadozó. Elszánt ellenség mindenkor lesz körülöttünk. Egymásra találnak, együtt vadásznak. Falkában, mint az elvadult kutyák. Dávid király sorsa, amikor a filiszteusokhoz menekülve Gátban húzta meg magát, igen kétséges volt (1Sám 29,2–4). Zsoltárimádság illett és kellett hozzá, hogy megmaradjon, és végül ellenfelei hátráljanak, eredjenek futásnak.

Bizakodás és magabiztosság ismétlődik minden strófában. Hiába volna mitől félnie a zsoltárosnak, mégsem paktál ellenfeleivel, nem is hősies megtorlásra gondol, nem szövetséges emberi hatalmasokhoz rimánkodik életéért, hanem Isten kegyelmét kéri. Megszorítói viszont magukban bíznak, elpusztítására hajtanak (forgódnak, sürgölődnek), hiszik elvetemültségük sikerét, társulnak, összeállnak (összejárulnak, összefognak). Mikor mintha elaludni sem merne az imádkozó; csak futna és sírna egyre, hogyan fakad mégis ilyen állapotban áldásra, áldozásra, dicséretre? Kérdezzünk magunkra. Állhatatosak maradunk életünk vésszel és vesztéssel fenyegető fordulatai idején? Méltatlanságban, reménytelenségben? Ha igen, akkor megfélemlítve is dicsekedünk (a bibliás erdélyi fejedelmek jelszavára is gondolva):
          Istenben bízom, nem félek
          
Ki árthatna nékem?

Talán csak túl jó sors jutott nekünk, maiaknak, hogy nem hiányoljuk az ilyen állhatatos zsoltárimádságot. Különösen az 5–6. strófát nem énekeljük szívvel és hittel, mint sok bajt látott őseink. Nem hordjuk a Lélek kardját (Ef 6,17). Pedig csak így járhatunk kedvesül
Az élők fényes világában szentül.

Fekete Csaba

Hasonló anyagaink

Dunamelléki Kántorképző Tanfolyam

A Budapesten rendezendő tanfolyam pontos helyszíne még nem ismert. A részvétel feltételei az egy évvel ezelőttihez hasonlóak, melyről bővebb információ itt található.

J. S. Bach és új Református énekeskönyvünk

Március 16. és 31. között számos templomban, koncertteremben vagy éppen a szabadban – aluljárókban, köztereken - csendültek fel J. S. Bach örökzöld vagy éppen ritkán hallható dallamai. A...