Magamban elvégezém és mondám

RÉ 39

Nagyon személyes a zsoltáros szembesülése emberi voltával. Kinek nem az, aki számot vet legbelső szándékaival? Betegség, sorscsapás sem kell hozzá, a zsenge ifjú és a csalódott idős is egyszer csak rádöbben, hogy az élet, az övé is, ó, mely igen mulandó. Nem jó belegondolni emberi létünkbe, ha egyszer s mindenkorra úgy szemléljük ezzel a zsoltárral, mint elvonuló árnyékot, tovaszálló szellőt. Semmi dolga nem állandó. Ez egyúttal annyira egyetemesen emberi sors és kérdés, hogy egyáltalán nem magánügy, nem egyéni. Elvesztheti a fonalat és a fejét, aki megtudja, hogy évei vagy hónapjai meg vannak számlálva. Előbb vagy később, nem leszek többé. Most hát magamnak és magamban kell mondanom valamit. Nem másnak. Egyetlen életemmel magamra maradtam. Magamban kell elvégeznem, hogy mit teszek, mit szólok.

Másfajta hallgatás ez, mint amikor udvariasságból meg tapintatból nem szólok, vagy ha mások elhallgattattak, azért nem szólhatok. Eme belső elhallgatásnak van sérelmi forrása. A kétségbeesésen túl a végső megfontolásra int. Akkor is, ha én mértékkel élek, mindent óvok, gyűjtögetek, ő meg pocsékol és tékozol. Én fákat telepítek, ő kitördeli. Fenyegetnek eközben, baljós és lelkem mélyéig megsebez, amikor az eszementek csúfondárosan emlegetik, ami nekem olyan nagyon drága. Lehet-e ígéretes a meg nem gondolt élet? Aki ezen túljutott, úgy látja önmagát, mint szállóvendéget, zarándokot, aki útra indulva sehol nincs otthon, akármerre halad. Ez a nagyon emberi zsoltár egyáltalán nem reményvesztett vallomás. Hallgat, hogy hallhasson valamit Urától, aki szóljon, jaj, csak ő ne hallgasson!

Mondhatni, túlélők zsoltárának számított valaha a 39. és dallama. Neves alkalom volt, amikor villám csapott a kisújszállási templomba, rá alig egy évre (1828-ban) már föltették az újjáépített templomtoronyra a messze fénylő gömböt és csillagot. Hatverses alkalmi éneket írtak az ünnepnapra, Örök Isten, véghetetlen felség! kezdettel, és ezt el is zengette a diákok harmóniás énekkara a nagy pillanatban.

Két ünnepi énekünket is ugyanerre a dallamra énekeljük. A váltság elvégzése nagyon szenvedélyes hangon szól Pálóczi Horváth Ádám Jézusom, imádjuk szent nevedet (332) kezdetű énekében:
            Hogy én lehessek újra ártatlan,
            Meghalt, ím, a Halhatatlan.

Nagyhétre való, de máskor is megrázó vallomás énekelnünk.

Egyik valóban adventi énekünk is erre a zsoltárdallamra született, Lukács István hajdúszoboszlói prédikátor írta. Annyira szorosan összefüggő tartalmú ének, hogy végig volna érdemes elénekelnünk minden adventi vasárnapon, de az ötből csak egy versét hagyták meg 1939 óta: Jer, áldott vendég, várunk tégedet… (181). A teljes ének, mind az öt versszak méltó éneklésre, igazán adventi ének.

Fekete Csaba

Hasonló anyagaink

Dunamelléki Kántorképző Tanfolyam

A Budapesten rendezendő tanfolyam pontos helyszíne még nem ismert. A részvétel feltételei az egy évvel ezelőttihez hasonlóak, melyről bővebb információ itt található.

J. S. Bach és új Református énekeskönyvünk

Március 16. és 31. között számos templomban, koncertteremben vagy éppen a szabadban – aluljárókban, köztereken - csendültek fel J. S. Bach örökzöld vagy éppen ritkán hallható dallamai. A...