Tiszta szív, tiszta kéz, tiszta száj. E körül gyűrűzik ez a zsoltár. Isten hajlékába be sem teheti a lábát, aki nem feddhetetlen, azaz gondolkodása, viselkedése és megnyilatkozásai nem e zsoltár mércéjéhez igazodnak. Nem a mi helyi templomunkról van szó, ahová eljárunk, nem is olyanról, ahová turisták tömege látogat, hanem a mennyeiről, amelynek halvány képmása a földi. Kegyelmes Urunk követel tőlünk. Most és minden időben.

Más életét károsítja a kenőpénzért, ajándék fejében biztosított előny, amely mai világunkat teljesen átitatja. Züllött és pénzes város volt a reformáció idején Genf, bankok és bordélyok sorakoztak egymás mellett. Kálvin mégis itt, a pénzvilág, a banküzlet központjában szabta meg a tisztes haszon és kamat felső határát 5%-ban! Embertelen, istentelen az, ami ezt sokszorosan meghaladja. Jámbor, azaz kegyes és tisztességes ember beéri ezzel a mértékkel. Nem csak a keze tiszta. Nem kenyere a rút — magyarán tisztátalan, azaz fertőző — beszéd (nem csupán illetlenség), a hamis eskü és becsapós ígéret. Nem az átverések embere. A zsoltárok világában az elhatározás, gondolkodás, döntés színtere a szív. A tiszta szívű ember szája és keze sem tisztátalan. Nem is fertőzi meg családját, környezetét halálos vírussal. Alávaló, akinek szándéka, viselkedése nem jámbor, hanem tisztességtelen, közeli-távoli környezetét károsítja, alázza-gyalázza. Nem is habozik a jámbor, utálja szívből az effajta embert.

Öröklakást harminc-ötven esztendőre szántak, egy emberöltőre, az elmúlt évezred utolsó évtizedeiben Magyarországon, az akkori rendben. Az örökkévaló hajlék nem ideigvaló, rövidtávú sátor. A mi emberi világunkon túlemelkedő szent hegyre lépni, odatelepedni képtelenség annak, aki bukott, mert keze, szája, szíve tisztátalan. Könnyű meginogni. Aki tisztségét nem vállalva az alvilághoz keveredik, alkalmazkodik, az alatt inog a talaj. Aki megállja a próbát, soha nem rendül meg. Emlegetjük a rendületlen hazaszeretetet. Miért nem társul hozzá református berkekben a rendületlen tisztesség? Bankár, bíró, miniszter tisztségben a reformátusok miért nem csupán ennek mértékét vallják és tartják? Azért van baj a helyi templommal, ha felújítják is, de nem az Örökkévaló szerint.

 A dallam három sora fokról fokra emelkedik, a negyedik felér a csúcsra, mintegy a templomhegyre, aztán alázattal visszaereszkedik. Szenci Molnár Albert alig változtatva építette át versébe, a nálunk akkor ismeretlen ötsoros strófákba a magyar Bibliánk zsoltárát. A legvégén nem tudta beilleszteni azt, hogy „nem rendül meg soha örökké”. Értelmileg ezt jelenti, hogy Aki így tészen, az megállhat; tudniillik Isten ítéletében.

Inog egyházunk alatt a talaj? Megrendültek, nem rendületlenek társadalmát építettük zsoltárral a kezünkben és szánkban? Sokat kell még szívből énekelnünk, magunkat kérdezgetnünk: ki lészen lakója…, hogy megállhassunk, mikor mások elbuknak.

Fekete Csaba