A Református Korálkönyvhöz képest rendhagyó győjteményt tartunk
kezünkben. Egyrészt a dallamok harmonizálása a megszokott, négyszólamú polifon szerkesztést mellızve a barokk korszak continuo játékmódját alkalmazza, amely nem a harmonizálás újszerőségét, csupán annak másféle írásmóddal való rögzítését jelenti...

Miért állítjuk, hogy a gyülekezeti éneket kísérı kántor hatékonyabban
használhatja a számozott basszus letétet, mint a négyszólamú, polifon, ún. contrapunctus simplex szerint szerkesztett kíséretet? Hatékonyságát abban látjuk, hogy a kevés, de mégis elegendı információt tartalmazó kotta a kántor játékát hajlékonyabbá teheti, miközben bizonyos szabadságot is ad neki, így figyelmét nem
köti le a szigorú szólamvezetéssel való fölösleges bíbelıdés, hanem minden erejével a gyülekezet éneklésének segítésén fáradozhat.

(Részlet az előszóból.)