Gyakorlati segítség kész elemek - panelek - alkalmazásával
- példatár és útmutató -
Szénási Jánosné Gazda Klára (Pécs) szerkesztésében
Ez az összeállítás elsősorban azoknak a kántoroknak a számára készült, akik más hivatásuk mellett vállalták a rendszeres vasárnapi istentiszteleti szolgálatot. Zeneiskolai tanulmányaikat hasznosítják sokan, ezért az ott megszerzett elméleti tudás elég az alábbi módszer alkalmazásához, mellyel saját előjáték szerkeszthető. Erre a készségre pedig szükség lesz, ahogy egyre inkább birtokba veszik a gyülekezetek az új énekeskönyv énektöbbletét.
Aki figyelmesen követi az első fejezeteket, képes lehet az énekeskönyv szinte valamennyi énekének első sorát úgy lezárni, hogy azzal elindíthassa a gyülekezet éneklését.
Aki pedig tovább halad, már az összhangzattan tanulásának kezdetén megszerzett kevés eszközzel is tudjon változatos előjátékokat készíteni.