Ez a Messiás, kit én megígértem

21  222

"Nagy hálát adjunk az Atya Istennek” kezdetű dicséretünk 16. századi énekkincsünk egyik legszebb és méltán közismert tétele, mely régi énekeskönyveink vízkereszti énekei között szerepelt. Vízkereszt a karácsonyi ünnepkör legősibb, mai naptárunkból mintegy kétszáz éve mégis kimaradt ünnepnapja. Hagyományosan három evangéliumi történet kötődik az ünnephez: a napkeleti bölcsek, Jézus megkeresztelésének története, valamint Jézus első csodatétele a kánai menyegzőben – melyek mindegyikében Krisztus királyi származását, istenfiúságát és isteni hatalmát ismerhetjük fel. A 222. dicséret eredetileg három, ma nem szereplő verset tartalmazott, mely a Mennyei Atya, fia megkeresztelésekor elhangzott bizonyságtételét idézi fel. (Mt 3,16–17) A dicséret mai 3. versét – te Fiadat ígéréd igédben, Hogy elbocsátod őtet miközénkben, Emberi testben – követően így folytatódik az egykori énekszöveg:
„Megemlékeztél, Isten, beszédidről, / És hozzánk való kegyelmességedről, / Bizonyságot től mennyből szent Fiadról, / Krisztus Jézusról:
Ez a Messiás, kit én megígértem: / Én beszédemet mostan bétöltöttem, / És csak ez által megengeszteltettem, / És megbékéltem.
Minden emberek őtet hallgassátok, / Amit parancsol, azt megfogadjátok, / Ha nem halljátok, mind eltévelyedtek, / És mind elvesztek.”

E sorok után kapnak igazán értelmet a következő versek ilyen fordulatai: „mutassad meg szent Fiadat nékünk, … adjad, hogy lássuk a világosságot, … és ne ismerjünk többet a Krisztusnál.”
Akik figyelmesen elolvasták a fenti három strófát, bizonyára hozzánk hasonlóan úgy vélik: ez nem maradhat ki az énekeskönyvből. Ellene szól, hogy ezzel 11 strófára bővül az ének és visszatartó lehet még néhány túl régies kifejezés. Készült is alternatíva a problematikusabb fordulatok kiváltására, énekeskönyvünk már azt tartalmazza.
A most bemutatott versekhez az első, valamint a jelenlegi 4–6. strófák hozzáadásával kerek egészet adó, a vízkereszti történet lényegét és üzenetét megragadó dicsérettel gazdagodtunk.

                                                                              Bódiss Tamás
 

Hasonló anyagaink