Áttekintés az MRE Énekeskönyvi Bizottságának 2010-2015 közötti munkájáról

A MRE Zsinata 2009 őszén, a Balatonszárszón tartott zsinaton határozta el az Énekeskönyvi Bizottság alakítását. Tagnak választották a kerületek a következőket:

Dávid István és Draskóczy László - Dunamelléki Egyházkerület
Lentulai Attila és Szabó Virág - Dunántúli Egyházkerület
Szűcs Endre és Kádár Ferenc (korábban Beidekné Kovács Adrienn) - Tiszáninneni Egyházkerület
Berkesi Sándor és Fekete Csaba (elnök) - Tiszántúli Egyházkerület
Péter Éva - Erdélyi Egyházkerület
Zalatnay István (korábban Leopold László) - Királyhágómelléki Egyházkerület
Édes Árpád (korábban Süll Kinga) - Szlovákiai Református Keresztyén Egyház
Bódiss Tamás - a bizottság titkára

A 2010 februárjában megalakult testület első lépésben alapelvekként egy Szempontrendszert alkotott meg, melyet a Zsinat 2010 júniusában elfogadott. Ugyanekkor hozott határozatot a Zsinat a határon túli egyháztestek képviselőinek bevonásáról. Ez utóbbi döntés azért is fontos volt, hogy az énekeskönyvi munka egyenértékű és egybehangolható, egybekapcsolható legyen a GK Liturgiai Bizottságában már korábban megkezdett istentisztelet-megújítási célokkal. A liturgiai és az énekeskönyvi bizottság 2010 szeptemberében közös találkozón határozott a két munkaág összehangolásáról és javaslatot is tett a két testület egyesítésére.

2010 őszén sor került az új énekeskönyv beosztásának, szerkezetének megvitatására, ezt követően az elhagyandó illetve felveendő énekek körét próbálta a bizottság – az Egyetemes énekeskönyv, „Az Úrnak zengjen az ének” ifjúsági, valamint a Dunamelléki „Krisztus az énekem” gyűjtemény áttekintésével – körvonalazni.

2010 decemberében irodalomtörténészek Szenci-kutatók bevonásával vizsgáltuk meg a genfi zsoltárok énekeskönyvi közlésének kérdéseit. Ez az ülés elfogadta a genfi zsoltárkönyv énekeskönyvi közlésének alapelveit. A témában további szisztematikus munka még nem folyt, de 2012 elején megjelent A. Molnár Ferenc: „Szenci Molnár Albert zsoltárainak szöveghagyományozódásáról” című munkája, mely a Szenci-fordítás eredeti szövegét valamint a mai énekeskönyvben található formát veti egybe, kimutatva és értékelve a nyelvi, szövegi különbségeket. E munka reménység szerint segítheti a további tisztázódást.

2013 elején a dallamok és a szövegek vizsgálatának irányadó szempontjai kerültek terítékre, majd április 29-én a bizottság három fontos döntést hozott:

1.tájékoztató füzetben adja közre az eddig kialakult elképzeléseket,

2.az új énekeskönyv ügyét nemzetközi és ökumenikus kontextusba helyezve konferenciát rendez,

3.lehetőséget teremt a jövőben arra, hogy az

A három pontból egyelőre a második valósult meg. Az október 24-26. között megrendezett konferencia tanulságait a 2013. novemberi jelentés így összegezte:

-az istentisztelet és éneklés szoros összetartozásának átfogó szempontja, valamint

-az európai énekeskönyvek határokon átívelő jellege megerősít bennünket, hogy mi is Kárpát-medencei, sőt a teljes magyar reformátusságot átfogó énekeskönyvben gondolkozzunk, a magyar protestáns ökumené szempontjait sem elhanyagolva,

-az éneklés és imádság nemcsak a vasár- és ünnepnapi templomi istentisztelet része, annak a mindennapok során is meg kell jelennie, hogy a keresztyén ember teljes életét áthassa, végül

-az énekeskönyvben a verses-strófikus énekek mellett más egyszerű énekformáknak is helyük van, melyek szintén hozzájárulhatnak az éneklés megújulásához.

 

Lélekkel és értelemmel - a magyar református énekeskönyv megújulásának alapelvei

A fent említett, 2013. április 29-i első pont értelmében megalkotott kiadvány elektronikus formáját a Zsinat záróüléséig szeretnénk közreadni. A tézisszerű vázlat és ahhoz kapcsolódó példatár elveinkről, elvégzett és további munkáinkról tájékoztatja az egyházi közvéleményt, melynek igen fontosabb szempontja, hogy az énekeskönyv megújítását közüggyé tegye, e folyamatra egyházunkat felkészítse. Célunk, hogy e téma minél több fórumon megvitatásra kerüljön a jövőben, a visszajelzéseket a bizottság összesítse, értékelje és belátása szerint használja fel a továbbiakban.

Énekeskönyvünk megújítását sokan, sokféle igénnyel és reménnyel várják. Sokan várják benne az újdonságot, mások a régi értékek elvesztésétől aggódnak. Mindkét várakozás fontos és indokolt annál is inkább, mert helyi szokásokat, hagyományokat, kegyességi típusokat tekintve sokféle gyülekezeti közösségben élünk, s erre az új énekeskönyv összeállításánál is figyelemmel kell lenni. Tézis-füzetünk legfontosabb alapelveit így summázhatjuk most:

1) Az egyház életének természetéből fakad, hogy néhány évtized után a legjobb énekeskönyvet is meg kell újítani. Igaz ez az egyébként kiemelkedően értékes 1948-as magyar református énekeskönyvre is. 

2) Az énekeskönyvet jó arányérzékkel, óvatosan bővítve, a korábbi anyag  nagy részét megőrizve kell megújítani. A változásnál teológiai és zenei szempontoknak egyaránt érvényesülniük kell. 

3) Az énekeskönyv szerkesztésének alapvető mércéje Isten igéje kell legyen. Az igeközpontúság elve magától értetődő egyházunkban, annál fontosabb az énekeskönyvvel kapcsolatban is tudatosítani, hogy semmilyen más megfontolás nem lehet ezzel egyenrangú.

4) Az énekeskönyv elsősorban az istentiszteleti alkalmakat szolgálja, amely azonban nem kizárja, hanem ösztönzi az istentiszteleten kívüli használatot is, Ugyanúgy, ahogyan istentiszteleteinknek folytatódniuk kell a személyes kegyességben, a „mindennapok istentiszteletében”. A sorrend nem fordítható meg. Azt kell kivinnünk, amit az istentiszteleten kapunk, és nem a kinn találtat kell bevinnünk a templomba.

5) Az énekeskönyv szerkezetét az egyház hitét tükröző liturgia kell meghatározza, az nem lehet énekek puszta antológiája, gyűjteménye. Helyes, hogy mostani énekeskönyvünk a Heidelbergi Kátéra épül, azonban úgy látjuk, egyházunk alapvető hitvallásának nem közvetlenül kell strukturálnia az énekeskönyvet, hanem annak alapján kell kiformálódnia az egyház liturgiai életének, amely azután meghatározza az énekeskönyv szerkezetét, és ahhoz hozzárendeli a legmegfelelőbb anyagot.

6) Arra kell törekedni, hogy teológiai, tartalmi és zenei szempontból egyaránt tovább gazdagodjon az énekeskönyv, anélkül, hogy minden stílust magába akarna foglalni.

Az egyház életében ma sokszínű énekanyagnak van létjogosultsága, ezért az új énekek stílusbeli gazdagodást is jelentenek. Gyülekezeteink élete az óvodától az idősotthonokig és a bibliaórától a kirándulásig ma sokkal tágabb horizonton bontakozhat ki, mint néhány évtizede, amikor az egyházi élet kényszerűen a templom négy fala közé szorult. Nem az tehát elsősorban a kérdés, hogy minek van és minek nincs helye, hanem inkább az, hogy minek hol van a helye? A templomi istentisztelet alapvetően a ’48-as énekeskönyvvel kontinuitásban maradva őrzi egyházunk „hagyományos” zenei nyelvét, melyekben a gyülekezet teljes közössége ad hálát, mondja el zsoltárokban és reformációi dicséretekben könyörgését vagy hitvallását. Más alkalmakkor, pl. bibliaórán van helye elsősorban a szubjektív megnyilvánulásoknak, a személyesebb hangnak vagy az adott korosztály sajátos, zenei stílusban is elkülönülő énekeinek. Ebből következőleg az egyháznak a szűkebb értelemben vett istentiszteleti éneklésen túl is kiemelt felelőssége van az iránt, ami imádkozásban, éneklésben a gyülekezetekben történik.

Az elvi bevezetőhöz a további munka összetett jelegét is érzékeltető, általános és konkrét szempontokat érintő és azokat énekpéldákkal is szemléltető példatár csatlakozik.

 

Hasonló anyagaink

TAHI EGYHÁZZENEI HÉT - Sion hegye, augusztus 14-20.

Hatvan évvel ezelőtt, 1957-ben indult el a Tahi Egyházzenei Hét, melyen ez évben a reformáció második évszázadának kórustételei - Vulpius, Crüger, Schütz koráltételei, Pachelbel, Buxtehude kantátátái - kerülnek előtérbe egy frissen megjelent kiadv...

ÉNEKES-LITURGIKUS NAPOK - Ófehértó, augusztus 3-6.

A Reformáció 500. évében kiváltképpen időszerű a 16-17. század liturgiájának és énekes anyagának felelevenítése  A program fő pontjai a reggeli, déli és esti énekes imádságok, ehhez kapcsolódnak a nap további programjai - felkészülés, én...